Összecsapások voltak Chile fővárosában
Két nappal az alkotmányos népszavazás előtt a tüntetők összecsaptak a rendőrökkel.
Két nappal az alkotmányos népszavazás előtt a tüntetők összecsaptak a rendőrökkel.

Újabb segítségről döntött a kormány, ami a legsérülékenyebb kisvállalkozói körhöz tartozó taxisokat érinti.

Szorosabbra fűzné Budapesttel a belföldi utazók kapcsolatát nyolc közismert turisztikai szolgáltató.

A baloldali városvezetés szerencsétlenkedésének köszönhetően százmilliárdos károk érhetik az országot.

Várhatnak a főútvonalak felújítására a IV. kerületiek, a főváros tologatni kezdte a tervezett projekteket.
Ultraliberális értékrendet képvisel a budapesti városvezetés – jelentette ki Borbély Lénárd, Csepel polgármestere.

Ugyan volt tíz jó éve a fővárosi turizmusnak, amikor a külföldiek jelentették a fő vendégkört, ám az elkövetkező egy évben csak a magyarokra számíthat a piac.

Láng Zsolt a lapunknak adott interjúban azt mondta: itt vagyunk október közepén, és az látszik, hogy a kampányígéretekből szinte semmi nem valósult meg.

A Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetsége szerint az adóemelés semmilyen formában nem elfogadható.

A kormány nem mondott le Budapestről – szögezte le Kontrát Károly miniszterhelyettes az MSZP-s Molnár Zsoltnak adott válaszában.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Két mentőautó is érkezett a helyszínre.

A vezető és utasa kiugrott az autóból, de a rendőrök elfogták őket.

Mindent egy lapra tesz fel Magyar Péter.

Legutóbb Magyar Péter váci jelöltje inzultálta az őt kérdező újságírót.

Folytatódik a tisztogatás Kijevben.

Ellenőrizni kell, hogy kik az imámok és mit prédikálnak Róma illegális mecseteiben.

Az iráni tüntetőknek üzent Donald Trump.

A legutóbbi kontinenstorna legértékesebb játékosának választott klasszis sérülés miatt nem lesz ott.

Harmadszor is megrendezik a Wintfestet.

Immár ismert a pontos végeredmény. Mutatjuk kategóriánként, mennyi szavazat döntött.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.