A Real Madrid tehet mindenről? Ezért gyengélkedhet a Liverpool a legenda szerint
Az angolok legendája szerint egy játékos távozása Arne Slot csapatának legnagyobb problémája.
Az angolok legendája szerint egy játékos távozása Arne Slot csapatának legnagyobb problémája.

A BBC műsorvezetőjének Instagram-posztja komoly felháborodást váltott ki.

Megállapodásra jutott a brit közszolgálati médiatársaság és az egykori világhírű angol futballsztár.

Gary Lineker egykori futballsztár felfüggesztése után sorra visszaléptek a televízió munkatársai.

Az angolok korábbi vb-gólkirálya módosított híres mondásán, Geoff Hurst gólját is felidézte.

Már Gary Lineker is követeli, hogy legalább utólag adják oda a 2020-as díjat Lewandowskinak.

A baloldal meséje a demokráciáról, a szabadságról, a jogállamról szól, amiket majd ők természetesen megvalósítanak.

Így búcsúztak a hatvanévesen elhunyt legendától, Diego Maradonától a sportvilág nagyjai.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Szenteste búcsúzott a világtól.

Senki se tömegközlekedjen Budapesten megszokásból.

A szentendrei rendőrök nagy erőkkel keresik.

A pedagógus átlagbér már elérheti vagy meghaladhatja a havi bruttó 936 ezer forintot – közölte Maruzsa Zoltán.

Letartóztattak egy férfit, aki rokonszenvezett a merénylőkkel és antiszemita megjegyzéseket tett az interneten.

A szakértő szerint egyes katonai parancsnokok a ténylegesnél magasabb létszámot jelentettek, hogy több fegyverhez jussanak.

Ankarától nem messze történt a baleset.

Van egy köztes műfaj, amire csak kevesen gondolnak az ünnepek tájékán.

Másfél hónap után végre mosolyognak Zoltán rokonai.

Talán ezzel sokan tudnak azonosulni.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.