Nem tudom, őszre, amikor esedékes lesz, lenne az előválasztása ennek a tébolyult társaságnak, marad-e még egyetlen körzet is, amit nem árusított ki egyik vagy másik pártvezér ebben a nagy összeborulós összefogásban. Azt viszont egészen biztosan tudom, hogy minden jel arra mutat, a tragikomikus előválasztási színjátéktól az általuk nem is titkolt tervekig – hogy hogyan veszik majd semmibe az alkotmányt, a törvényeket, ha hatalomra kerülnének – minden rezdülésük azt bizonyítja: jaj ennek az országnak, ha a gonosztevők és bohócok gyülekezete vehetné kezébe Magyarország kormányrúdját. Gréczy Zsolt megmarkolná, Jakab Péter húzná, Karácsony Gergely tolná, Gyurcsány Ferenc Dobrev Klára nagyasszonnyal az oldalán meg ostort pattogtatva ülne a bakon, szédült vigyorral nézve szét egy egykor reményteljes ország füstölgő romjai fölött.
Nem! Nem! Soha!
(Borítóképen Molnár Gyula, a Magyar Szocialista Párt egykori elnöke, Karácsony Gergely Budapest főpolgármestere, Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció elnöke Budapesten, a Vértanúk terén ahol ellenzéki pártok vezetői megkoszorúzták a mártírhalált halt Nagy Imre miniszterelnök szobrát. Fotó: MTI / Szigetváry Zsolt)




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!