Elsőre nem tűnhet úgy, mégis szabályt sértett a rendőrautó sofőrje + videó
Nem könnyű rájönni, hogy mit hibázott a gyalogátkelőnél.
Nem könnyű rájönni, hogy mit hibázott a gyalogátkelőnél.

Következményei lettek annak, hogy túl kicsi követési távolságot tartott a mögötte érkező autó.

Nem vette észre, hogy mögötte egy rendőrautó van, amelynek utasai minden látnak.

Komoly sérülés is lehetett volna a balesetből.

Két friss esetet is mutatunk, melyekben szabályosan közlekedő gyalogosok kerültek veszélybe.

Kórházba kellett szállítani.

Tizenegyezer négyzetméter járda- vagy tizenkétezer négyzetméter útfelújítás is megvalósulhatott volna, illetve tizenhat játszótér is megépülhetett volna a főváros helyett elvégzett feladatok árából.

28 gyalogátkelőre több mint 857 millió forintot költenek el a baranyai vármegyeszékhelyen.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Ajándékot kaptak a gyerekek.

Orbán Viktor videóban rántotta le a leplet a titokról.

Miközben Amerika és Oroszország a békéről egyezkedik, az erőtlen Európa csupán beszél, és saját jövőjének alakításából is kimarad.

A Magyar Ökumenikus Segélyszervezet élményt varázsolt több tucat gyermeknek.

Az amerikaiak már nem kérnek a végtelen háborúból.

A rablótámadást a repülőtér egyik termináljának parkolóházában követte el négy férfi. Az eset fennakadást okozott a repülőtér forgalmában is.

A Kreml szerint az amerikai nemzetbiztonsági stratégia módosításai sokban megegyeznek Moszkva elképzeléseivel.

Miközben a vasárnap esti, brazilok elleni meccsükre készülnek, most épp egy rég lezárt üggyel foglalkoznak.

Gyertyagyújtás a Múzeumkertben.

A tavaly honosított játékos nemcsak a nemzeti együttesben, hanem Európa egyik legjobb csapatában is meghatározó szerepet tölt be.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.