Gyurcsány világossá tette: az ország vezetésére készülnek
Szerinte az elmúlt tíz évben kormányképes közösséggé fejlődött a Demokratikus Koalíció.
Szerinte az elmúlt tíz évben kormányképes közösséggé fejlődött a Demokratikus Koalíció.

A DK a hétvégére országos kampányrendezvény-sorozatot szervezett.

A gyurcsányista Kiss László kampányol és terjeszti a DK-s hazugságokat a vasárnapi III. kerületi időközi választás előtt.

Nem tudom, kell-e, érdemes-e még/már egyetlen szót is vesztegetni a hazai baloldal pártjaira, politikusaira.

A Megafilm tulajdonos-producere dokumentumfilmet rendez a saját peréről.

Továbbra is kétséges, honnan kapta a pénzt az amerikai alapítvány és ki mit kért érte cserébe.

A korábbi baloldali kormányokat kiszolgáló közvélemény-kutató cég vezetője sérelmi díjat követel, de Kálomista Gábor producer szerint abszurd a személyiségi jogsértés számonkérése egy fikciós filmen, amilyen az Elkxrtuk.

Úgy tűnik, hogy Bajnai Gordon továbbra is komoly befolyást gyakorol a honi politikára.

Nem csak Márki-Zayék fogadtak el kétes támogatást.

A hazánkba készülő új amerikai nagykövetet a vakmerőség jellemezte, amikor már hónapokkal az érkezése előtt lefitymálta a magyarországi demokráciát.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Megtévesztő információs hadműveletet indítottak a tiszások és a baloldali médiumok egy része.

Sipos Erzsébet is részt vett a Békemeneten.

Közleményt adott ki a néhai művész családja.

A Fidesz kommunikációs igazgatója szerint a Tisza Párt áll a pilisborosjenői polgármester akciói mögött.

Trump szerint a Legfelsőbb Bíróság befolyásolása volt a reklám célja.

Starmer szerint Putyin nem gondolja komolyan a békét.

Moszkva szerint új fejezet kezdődhet az orosz–amerikai tárgyalásokban – ha a Nyugat nem akadályozza meg.

A fegyelmezetlenségért nagy árat fizetett a kockáztató magyar sportoló.

Mára már egyértelművé vált milyen komoly társadalmi, gazdagsági és biztonsági problémát jelentenek az országban élő illegális migránsok.

A külügyminiszter szerint ha a Hamász nem hajlandó leadni a fegyvereit, annak következménye lesz.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.