Turistákat szállító hajó süllyedt el Egyiptom partjainál, eddig 17 ember tűnt el
A hatóságokat hétfőn hajnalban riasztották a fedélzetről.
A hatóságokat hétfőn hajnalban riasztották a fedélzetről.

Hét halálos áldozatot követelt a baleset.

Még mindig keresik a bajba került motorcsónak utasait.

Életveszélyesen megfenyegették, illetve feljelentették a sértetti képviselőket.

A tragédia áldozatait képviselő jogászok szerint a védelem időhúzásra játszik, és új szakértőt szeretne.

A legújabb leletek kivételes bepillantást engednek egy korabeli hajó mindennapjaiba.

Továbbra is bűnügyi őrizetben maradhat a segítségnyújtás elmulasztásával vádolt másik ukrán hajóskapitány.
Súlyos börtönévek múlhatnak azon, hogy elfogadja-e a törvényszék a vádat alátámasztó nautikai szakvéleményt, vagy sem.
Mauritius két fekete áradattól hangos: olajfolt a tengeren és fekete ruhások tüntetése a fővárosban.
Szabadon távozhatott a bíróságról az 56 éves ukrán T. F., akit a Hableány-katasztrófa miatt 35-rendbeli segítségnyújtás elmulasztásával gyanúsít a rendőrség.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A jegy.mav.hu oldalon lassulás, átmeneti kiesés is előfordulhat, a vonatokon és a pénztáraknál ugyanakkor a bankkártyás fizetés továbbra is működik.

Az államtagadó szekta több tagja is Magyar Péter pártjában talált menedékre.

Pócs János informátorát most Csík Miklós testvérei támadták meg.

A miniszterelnök szerint a Tisza gazdasági, pénzügyi és energetikai jelöltjei a bankadó és a rezsicsökkentés eltörlésére készülnek, miközben Ukrajna uniós csatlakozását támogatják.

A volt lengyel igazságügyi miniszter keményen fogalmazott.

Személyi sérülésről egyelőre nincs hír, az omlás azonban jelentős anyagi kárt okozott, és felmerült, hogy a templom környezetében zajló földmunkák is hozzájárulhattak a tragédiához.

A drón megközelítette az Abraham Lincoln repülőgép-hordozót.

Cseh Sándor szerint meg kell tanulni megnyerni az ilyen mérkőzéseket. A döntőben visszavágna Hollandiának.

A Capgemini olyan eszközt adott az ICE-nak, amelyet Donald Trump bevándorlásellenes kampányában használnak.

Hárisz Pavlidisz nem tagadja, hogy nem a bronzéremért jöttek az Európa-bajnokságra.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.