Döntött a kormányhivatal, Tordai Bencének fél éve van elbontani jogellenesen épített házát
A baloldali politikus körül elfogyott a levegő.
A baloldali politikus körül elfogyott a levegő.

A nagyberuházóknak vannak megoldásaik az áremelések kivédésére. A saját erőből építkezők közül most sokan bedobhatják a törülközőt.

Egy új házban még csak a lehetőségek vannak jóra és rosszra. Egy régi háznak már történelme van.

Az építtetők harminc százaléka nem kulcsrakészen, hanem valamilyen közbülső állapotban venné át a kivitelezőtől a házát, majd az építkezést maga fejezné be.

Nem véletlenül indult meg Budapestről a kifelé áramlás, hiszen a saját célú építkezésekhez alkalmas telkek ára a legtöbb kerületben már megfizethetetlen.

Az idén júliusban Magyarországon megrendezendő Solar Decathlon környezettudatos és ötletes építkezést népszerűsítő rendezvényt a kormány hárommilliárd forinttal támogatja.

Mindig nehéz feladat egy új ház építése, nem könnyű megtalálni a megfelelő telket és kivitelezőt, építőanyagot választani, dönteni a költséghatékony fűtésrendszerről.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Pálfalvi Milán szerint Karácsony Gergely dörzsölheti a tenyerét.

Nem próbált asszimilálódni, ezek szerint.

Viszont van néhány kitétel.

Többször biztosan nem próbálja meg.

Újabb erőszakos videó került napvilágra.

A nukleáris energia kulcsfontosságú lesz az ország biztonságos energiaellátása szempontjából hosszú távon.

Nyolcvannégy éves volt.

A hazai kőolaj-kutatás és -termelés különösen az orosz–ukrán háború kirobbanása után kapott új lendületet.

Eközben az orosz nagykövetet is behívatták.

Az olasz szakember két újoncra is számít novemberben.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.