Kockás papír

Sokszor leírjuk ezeken a hasábokon is, hány és hány milliárd forint jut a családoknak, hány tízezer, sőt százezer szülő kap segítséget ezzel vagy azzal a támogatási formával. Nincs ez másként a csokkal sem. Látjuk a számokat: közelíti a százezret a kedvezményt igénybe vevő családok száma, amelyek összességében már több mint kétszázmilliárd forintot kaptak otthonteremtésre. Csakhogy a nagy számok önmagukban alig jelentenek valamit. A megfoghatatlan mértékű összegek mögött családi, emberi sorsok, különféle élethelyzetek rejlenek.

Amikor három éve bevezették a közbeszédben csak tíz plusz tízmilliónak nevezett csok lehetőségét, az új forma sokakat felvillanyozott. Mondhatni, a most vagy soha érzése kerített hatalmába sok fiatal párt. Az, hogy a lakásvásárlást valamennyivel támogatja az állam, úgymond sima ügy. Elő lehet venni a csokos táblázatot, ki lehet számolni, hogy mennyi juttatást kapunk. A tíz plusz tízmillió talán nem is a vásárlás, hanem a családi ház épít(tet)ése felé irányított sokakat. Olyanokat, akik gyerekként rengeteget álmodoztak egy szép, új kertes házról, és az annak nyugalmát felverő gyerekzsivajról, de ahogy teltek-múltak az évek, bizony kezdett halványulni ez az álom. Vagy a pénzszűke miatt, vagy egyszerűen azért, mert volt elég gondjuk, s a hátuk közepére kívántak volna egy építkezést.

Ám ez a lehetőség olyan nagyságrendű támogatást jelent, hogy bizony előkerült a kockás papír a konyhaasztalokon. Természetesen húszmillió forint sem elég egy saját ház megvalósítására. De mégis más a baba fekvése, ha nem csak az összespórolt vékonyka önerővel, talán némi szülői támogatással, esetleg az örökölt lakás árából megmaradó összeggel lehet számolni. Ne felejtsük el az idén még élő (a tavaly november előtt bejelentett vagy engedélyt kapó házaknál 2023-ig érvényesíthető) kedvezményes forgalmi adót sem: ha csak egy jellemző, nem túl elrugaszkodott negyvenmillió forintos árat számolunk az új házra, az adókülönbözet már ebben az esetben is csaknem kilencmillió forint.

Nos, ilyen hevenyészett kockás papíros számolgatás után legalábbis az jön ki, hogy nem lehetetlen a házépítés még akkor sem, ha nem menő bankárok vagy ügyvédek vagyunk. Sőt még úgy sem, ha figyelembe vesszük az elmúlt esztendők eszement áremelkedését. Azt, hogy jóformán tervező, kivitelező és mindenféle szakmunkás a „mi” tíz plusz tízmilliónkra pályázik – vagyis szemrebbenés nélkül növeli díjszabását egyik pillanatról a másikra, vagy közöl olyan árat, hogy bizony azt se tudjuk, sírni vagy nevetni támad-e kedvünk. Még szerencse, hogy a csok is igazodik az árváltozáshoz: jelenleg már tíz plusz tizenötmillióról van szó, és akkor még nem is beszéltünk a várhatóan az év közepétől elérhető életkezdési kölcsönről.

Ahogy Orbán Viktor fogalmazott a gazdasági évnyitón, „nincs társadalmi segítség személyes erőfeszítés nélkül”. A csok ennek jellegzetes példája, különösen, ha az építkezést nézzük. Szűkös albérlet vagy összeköltözés az építkezés idejére anyóssal-apóssal, hisztiző gyerekek, tervezgetés, utánajárás, tárgyalás, alkudozás. Ha viszont minden összeáll, valóban elmondhatjuk, „ez jó mulatság, férfimunka volt”.