Juhász Árpád megmenekült a zöld mamba és az indiánok elől is
„Semmit sem csinálnék másképp, ha újrakezdeném az életem” – mondta a 90 éves geológus.
„Semmit sem csinálnék másképp, ha újrakezdeném az életem” – mondta a 90 éves geológus.

Badacsonyban ma is találunk felkereshető emlékeket a szabadságharc és az azt követő megtorlás idejéből.

A hatóságok három körzetben mintegy harmincezer embert küldtek biztonságosabb területre.

A mentőcsapatok megtalálták a szerencsétlenül járt turista holttestét, le is hozták már a hegyről.

Az is, hogy miért kellett hozzá csaknem fél év, hogy megtalálják a maradványait.

Több mint húsz eltűntet keresnek az észak-olaszországi Dolomitok legmagasabb hegycsoportjának, a Marmoladának a lejtőin.

A 8611 méteres csúcsra az idei szezonban három nemzetközi expedíció több mint ötven hegymászója akar feljutni.

A kínai hegymászócsoport indulását korábban kétszer hiúsította meg a rossz időjárás.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Az Országgyűlés elnöke a Patriótának adott interjút.

Sok aktivista háborodott fel az eredményhirdetés után.

Magyar Péter román földnek nevezte Erdélyt, összetűzésbe került a helyi vezetőkkel, egy politikusa pedig az asszimilációt sürgette.

Még a baloldali elemzők is elismerik, hogy a politikai teljesítményt nézve a Fidesz nyerte meg az őszt. A tél beköszöntével valóban átrendeződni látszik a politikai térkép? Gyengült-e a Tisza Párt és Magyar Péter a kiszivárgott adótervezet miatt? Hová lett a lendület?

Az ukrán főparancsnok még saját magának sem engedi meg, hogy egyáltalán fontolóra vegye ezt a lehetőséget.

A német kancellár a belga miniszterelnököt győzködi.

Svédországban több mint egy évtizede okoznak súlyos problémákat a bandaháborúkhoz köthető lövöldözések és robbantások.

Nehezen csikarta ki a döntetlent a magyar válogatott a Japán elleni mérkőzésen a vb középdöntőjében.

A Nélküled útja a panteonig.

Az Egyesült Államok nem panaszkodhat: Ausztrália és Paraguay is a csoportjába került.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.