Változatlanul népszerűek a fürdővárosaink
Az előzetes foglalások szerint a vírushelyzet már nem számít korlátozó tényezőnek az utazáskor: élénkebb a beutazó turizmus és a magyarok is egyre aktívabbak.
Az előzetes foglalások szerint a vírushelyzet már nem számít korlátozó tényezőnek az utazáskor: élénkebb a beutazó turizmus és a magyarok is egyre aktívabbak.

Tovább épülhet az M76-os, miközben a hozzá kapcsolódó bekötők átjárhatóvá teszik a vidéket.

Legkésőbb augusztus végén valósulhatnak meg a charterforgalmat érintő várakozások, a sármelléki reptérnek így lehet jó az őszi forgalma.

Jelentős fejlesztések kezdődnek: a rekonstrukciónál kiemelt figyelmet fordítanak a repülésbiztonságra és az utasok európai színvonalú kiszolgálására.

Jelentős, mintegy 940 millió forintos bevételkiesés érte Hévíz városát, amelyet a tartalékokból fedez.

Néhány éven belül menetrend szerinti járatok indulhatnak több európai nagyvárosba a sármelléki repülőtérről. Idén több fontos beruházás indul a Hévíz–Balaton Airporton.

A szükséges négyszemélyes kisgépeket már megrendelték Ausztriában, ősztől pedig megkezdődik a norvég beruházással megvalósuló pilótaképzés Sármelléken, a Hévíz-Balaton Airporton – közölte a hévízi önkormányzat pénteken az MTI-vel.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Magyar Péter ennek nem fog tapsolni.

A kontinensen már a népesség biztonsága forog kockán – figyelmeztetett a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója.

Magyar Péter pártja feladná az ország szuverenitását.

A miniszterelnök tájékoztatott: aki felkészült lesz, az tud leginkább teret foglalni majd.

Több sérült állapota válságos.

Hétfőn Londonban találkozik a francia elnök, Zelenszkij, Keir Starmer brit miniszterelnök és Friedrich Merz német kancellár.

Soltész Miklós a Szent Miklós-napi búcsús körmenet alkalmával köszöntötte a székelyföldi település lakóit.

A magyar középpályás a mostani Premier League-idényben másodszor volt eredményes.

A magyar középpályás majdnem győztes találatot szerzett a fordulatos, Leeds elleni bajnokin.

A vb-döntő hősét hatgólos hátrányban küldték pályára.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.