Elszabadultak az indulatok szombaton, három európai országban is utcára mentek az emberek
Vonulás, vízágyú, dulakodás, kommandósok – képeken és videókon a szombati tüntetések.
Vonulás, vízágyú, dulakodás, kommandósok – képeken és videókon a szombati tüntetések.

Hága Brüsszel kezébe adná a büntetőintézkedések betartatásának felügyeletét.

Hollandiában már nem ez az első eset, hogy rasszista szövegeket vetítenek ki középületekre.

Hollandia Németországgal és Dániával együtt száz Leopard 1 típusú harckocsit tervez átadni Ukrajnának, miután üzemképes állapotba hozzák őket – jelentette be Mark Rutte holland kormányfő pénteken Kijevben.

Szorosabb együttműködés jöhet Hollandiával, és a sorkatonaság bevezetése is újra felmerült Berlinben.

Sokan az úttestre ragasztották vagy egymáshoz láncolták magukat.

Egzotikus szigeten vállalt munkát Babos Gábor, akit a Fradi elleni potyáról és a Matthäus-konfliktusról is kérdeztünk.

A NATO romániai harccsoportjának kiképzőközpontját tekintették meg a tárcavezetők.

Az al-Azhar nagymecset válaszra szólította fel a muszlimokat az erkölcstelen cselekedet miatt.

Mark Rutte kormányfő az amerikai elnökkel egyeztetett.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Kihalóban van a szakma.

Az áldozat egy negyven év körüli férfi.

Hadházy benne van a trutymóban nyakig – állapította meg Menczer Tamás.

A miniszterelnök viszont önazonos és következetes volt, ma is azt képviseli, amit a háború kitörésekor – mondta lapunknak Boros Bánk Levente.

Döntés született Rajoelina állampolgárságáról.

A Polgári Koalíció hivatalos regisztrálása után a párt tisztújító választásokat tart.

Lula tétlenséggel vádolta a szervezetet a Gázai övezetben kitört háborúval kapcsolatban.

Az újonc 80 percet emberelőnyben játszva aratott egygólos győzelmet.

Kevin De Bruyne a gólja után megsérült a Napoli Inter elleni mérkőzésén.

Profi tolvajokkal állunk szemben.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.