Nem is olyan régen járta körbe a világsajtót a hír, hogy a kifejezetten liberális eutanáziatörvényeiről híres Svájcban legalizálták az öngyilkoskapszulaként ismert szerkezetet. Ezt a tulajdonos akár saját kertjében is felállíthatja, segítségével orvosi felügyelet nélkül vethet véget életének. Kanadában heves társadalmi vita folyik arról, hogy az eutanáziát legalizálják mentális betegségekkel küzdők számára is, ezzel sokak szerint már túl gyorsan túl messzire mennének. Portugáliában a parlament tavaly év végén szavazta meg az asszisztált öngyilkosság legalizálásáról szóló törvényt, s noha az alkotmánybíróság februárban alkotmányellenesnek nyilvánította azt, a társadalom körülbelül fele támogatja a kezdeményezést. Erősen katolikus országról lévén szó ez az arány kifejezetten magasnak számít.
A fentieket végigolvasva jól látszik, hogy egyre több és több országban legalizálják – vagy vitatják – az eutanázia valamely formáját, noha még a világ államainak túlnyomó részében törvény tiltja a gyakorlatot.
Az ebből a szempontból „úttörő” államok éppen ezért az eutanáziaturizmus célpontjaivá váltak, amely egyre nagyobb méreteket ölt napjainkban.
Eutanázia és asszisztált öngyilkosság
Ha a jogi szabályozásokat vesszük figyelembe, fontos különbséget kell tennünk aktív és passzív eutanázia között. A passzív eutanázia, azaz a „meghalni hagyás” a világ legtöbb országában – így hazánkban is – legális, ugyanakkor szigorú kritériumoknak kell megfelelni az alkalmazásához. Ezzel szemben az aktív eutanázia – egy személy (általában orvos) közvetlen beavatkozással meggyorsítja vagy előidézi egy másik személy halálának bekövetkeztét, annak vagy gondviselőjének tényleges vagy feltételezett kívánságára
csak néhány államban, Belgiumban, Luxemburgban, Hollandiában, Kolumbiában, Új-Zélandon és Spanyolországban legális.
Az eutanázia harmadik fajtája, az úgynevezett asszisztált öngyilkosság, amely annyiban különbözik az aktív eutanáziától, hogy az orvos csak az öngyilkossághoz szükséges eszközt biztosítja a beteg számára, a jelenlegi szabályozások szerint Ausztriában, Finnországban, Németországban, Svájcban, Kanadában, valamint az Egyesült Államok bizonyos területein megengedett. Fontos leszögezni, hogy a legtöbb esetben csak olyan személyek élhetnek a felsoroltakkal, akik gyógyíthatatlan betegségben szenvednek, állapotuk visszafordíthatatlanul és folyamatosan romlik, vagy betegségükkel veszélyt jelentenek másokra.