Nem is olyan régen járta körbe a világsajtót a hír, hogy a kifejezetten liberális eutanáziatörvényeiről híres Svájcban legalizálták az öngyilkoskapszulaként ismert szerkezetet. Ezt a tulajdonos akár saját kertjében is felállíthatja, segítségével orvosi felügyelet nélkül vethet véget életének. Kanadában heves társadalmi vita folyik arról, hogy az eutanáziát legalizálják mentális betegségekkel küzdők számára is, ezzel sokak szerint már túl gyorsan túl messzire mennének. Portugáliában a parlament tavaly év végén szavazta meg az asszisztált öngyilkosság legalizálásáról szóló törvényt, s noha az alkotmánybíróság februárban alkotmányellenesnek nyilvánította azt, a társadalom körülbelül fele támogatja a kezdeményezést. Erősen katolikus országról lévén szó ez az arány kifejezetten magasnak számít.
A fentieket végigolvasva jól látszik, hogy egyre több és több országban legalizálják – vagy vitatják – az eutanázia valamely formáját, noha még a világ államainak túlnyomó részében törvény tiltja a gyakorlatot.
Az ebből a szempontból „úttörő” államok éppen ezért az eutanáziaturizmus célpontjaivá váltak, amely egyre nagyobb méreteket ölt napjainkban.
Eutanázia és asszisztált öngyilkosság
Ha a jogi szabályozásokat vesszük figyelembe, fontos különbséget kell tennünk aktív és passzív eutanázia között. A passzív eutanázia, azaz a „meghalni hagyás” a világ legtöbb országában – így hazánkban is – legális, ugyanakkor szigorú kritériumoknak kell megfelelni az alkalmazásához. Ezzel szemben az aktív eutanázia – egy személy (általában orvos) közvetlen beavatkozással meggyorsítja vagy előidézi egy másik személy halálának bekövetkeztét, annak vagy gondviselőjének tényleges vagy feltételezett kívánságára
csak néhány államban, Belgiumban, Luxemburgban, Hollandiában, Kolumbiában, Új-Zélandon és Spanyolországban legális.
Az eutanázia harmadik fajtája, az úgynevezett asszisztált öngyilkosság, amely annyiban különbözik az aktív eutanáziától, hogy az orvos csak az öngyilkossághoz szükséges eszközt biztosítja a beteg számára, a jelenlegi szabályozások szerint Ausztriában, Finnországban, Németországban, Svájcban, Kanadában, valamint az Egyesült Államok bizonyos területein megengedett. Fontos leszögezni, hogy a legtöbb esetben csak olyan személyek élhetnek a felsoroltakkal, akik gyógyíthatatlan betegségben szenvednek, állapotuk visszafordíthatatlanul és folyamatosan romlik, vagy betegségükkel veszélyt jelentenek másokra.
Noha az eutanázia legalizálását előmozdító társadalmi mozgalmak csak a XX. század közepén jelentek meg, a gondolat, hogy egy embernek joga van eldönteni, mikor akar meghalni, s ebben akár mások segítségét is kérheti, egészen az ókori Görögországig, Szókratészig és Platónig vezethető vissza. A hagyományos keresztény hit és meggyőződés ezzel szemben elutasítja az eutanáziát.
Az első, kifejezetten az eutanázia legalizálásáért szervezett társadalmi mozgalom 1935-ben indult el az Egyesült Királyságban.
C. Killick Millard brit orvos ekkor alapította meg a Voluntary Euthanasia Legalisation Society szervezetet, azonban nem járt sok sikerrel, Nagy-Britanniában azóta is illegális a gyakorlat. Az első mozgalom megjelenését követően hosszú szünet után, 2001-ben Hollandia lett az első ország, amely legalizálta, ezt követően 2002-ben Belgium, majd a 2010-es években egyre több állam döntött így, legutoljára éppen – a Portugáliához hasonlóan erősen katolikus – Spanyolország.
Eutanáziaturizmus
Egyes országokban nemcsak az állampolgárok, de a külföldiek is jogosultak eutanáziára, ilyen például Belgium, Hollandia vagy éppen Svájc. Ez pedig nevében és jellegében is furcsa folyamatot indított el, amelyet eutanáziaturizmusnak vagy öngyilkosturizmusnak – tekintve, hogy például Svájcban nem az eutanázia, hanem az asszisztált öngyilkosság törvényes – neveznek.
Friss adat szerint Belgiumban körülbelül 150 külföldin végeztek el eutanáziát az elmúlt hat évben, ami a belföldi éves 2500 eset mellett eltörpül, azonban, ha évenkénti lebontásban vizsgáljuk az adatokat, kiderül, hogy növekvő tendenciáról van szó.
Míg 2016-ban huszonhárom esetet regisztráltak, addig 2021-ben már hetvenkilencet.
Belgiumba a legtöbben a szomszédos Franciaországból érkeznek, ahol ugyan a társadalmi vita már évek óta zajlik, de még nem legalizálták az eutanáziát, s a jelenlegi belpolitikai helyzetet és megosztottságot figyelembe véve még egy jó darabig valószínűleg nem is fogják.
Svájcban már a negyvenes évek óta legális az asszisztált öngyilkosság, a világ minden tájáról érkeznek ide olyanok, akik nem bírják tovább elviselni a gyógyíthatatlan betegségük okozta terhet és fájdalmat, vagy éppen öregkoruk miatt akarnak véget vetni életüknek. A svájci törvények szerint ezt mindaddig megtehetik, amíg képesek saját maguknak beadni a halált okozó vegyszert, valamint amíg az a személy, aki segít nekik ebben – tehát aki rendelkezésükre bocsátja a halálos szert – nem önző szándékból teszi ezt.
Pár évvel ezelőtt nagy nemzetközi hírverést kapott David Goodall elismert ausztrál botanikus és ökológus esete, aki 104 éves korában utazott Svájcba, hogy a halálba segítsék. A tudóssal utolsó útja előtt több interjú is készült, amelyekben arról beszélt, hogy miért döntött az asszisztált öngyilkosság mellett.
Az én koromban az ember reggel felkel, megeszi a reggelijét, és ott ül ebédig. Aztán ebédel, és ül tovább. Ez mire való?
– tette fel a költői kérdést Goodall.
Svájcban egyébként Belgiumhoz hasonlóan az elmúlt években lassú, de folyamatos növekedés tapasztalható az asszisztált öngyilkosságok számában. Emellett az ezekben segédkező szervezetek tagsága is évről évre tovább növekszik, ami azt vetíti előre, hogy a tendencia nem fog megfordulni. Az országban egyébként éppen tavaly szigorítottak a jogszabályokon, így most már megfelelő orvosi diagnózis szükséges az asszisztált öngyilkosság végrehajtásához. Ezt éppen az eutanáziaturizmus miatt vezették be, a szigorítás felháborodást váltott ki bizonyos körökben. Svájc és Belgium mellett Hollandiában is megfigyelhető az esetek számának növekedése, itt 2020-ban rekordot döntött, közel hétezer volt az elvégzett eutanáziák száma.
Hol a határ?
A gyakorlatot egészben vagy részben legalizáló jogszabályok szerint általában komoly követelményeknek kell megfelelni ahhoz, hogy valaki ebben a formában vessen véget életének, ebbe a legtöbb esetben beletartozik az is, hogy az illető nagykorú legyen. Azonban ez nem mindig igaz. Belgiumban és Svájcban például nincs meghatározva, hány éves kortól végeznek el eutanáziát, Hollandiában 12 év a korhatár, természetesen a szülők beleegyezésével.
2016-ban egy 17 éves belga fiatal volt az első a világon, akinél fiatal kora ellenére engedélyezték az eutanáziát, a szövetségi bizottság döntését azzal indokolta, hogy a tinédzser gyógyíthatatlan betegsége miatt kibírhatatlan fizikai fájdalomtól szenved.
„Szerencsére nagyon kevés gyermek van, akiknél felmerül az eutanázia kérdése, ugyanakkor ez nem jelenti azt, hogy meg kell tőlük tagadnunk a méltóságteljes halálhoz való jogot” – indokolta döntését Wim Distelmans, a bizottság feje.
A túlzottan laza jogszabályoknak ugyanakkor megvannak a következményeik. Kanadában 2016-ban legalizálták az eutanáziát, azóta többször módosították a törvényt, amelyet a legújabb tervek szerint már a mentális betegségben szenvedőkre is kiterjesztenének. Ez azon túl, hogy már túlmutat a méltóságteljes halálhoz való jogon, olyan beláthatatlan következményeket vonhat maga után, amelyeknek a jelei már most látszanak. Az első évben még csak valamennyivel több mint ezer eutanáziát hajtottak végre az országban, mára már az egyik vezető halálozási okká nőtte ki magát, 2021-ben több mint tízezerre nőtt az esetek száma.
Borítókép: Salvador Dalí festőművész maszkját viselő tüntetők tiltakoznak a spanyol eutanáziatörvény ellen a madridi parlament épülete előtt, 2020. december 17-én (Fotó: Getty Images/LightRocket/Marcos del Mazo)
