Svédország „megirigyelte” a migránsok párizsi tombolását
A svéd szociáldemokraták új terve: migránsokat a középosztálybeli negyedekbe.
A svéd szociáldemokraták új terve: migránsokat a középosztálybeli negyedekbe.
Azokat, akik nem tesznek eleget a kötelezettségeknek, szankciók sújthatják.
A Nyugat-Balkán uniós csatlakozása a magyar uniós elnökség alatt kiemelt hangsúlyt kapott.
Az Európai Unió és Ukrajna megerősítette elkötelezettségét Ukrajna uniós jövője mellett.
A mozgásszervi betegellátás teljes spektruma elérhetővé válik.
A migrációnak nagyon is ellenőrzöttnek kell lenni, a lehető legnagyobb kontrollt igényel. Máskülönben káoszba fullad az egész – fogalmazott Nader Akkad, a Rómában működő legnagyobb európai mecset imámja.
Felháborító eset történt Felső-Ausztriában.
Olaf Scholz: Sikerült megteremtenünk valamit, amit én Berlin szellemének neveznék.
A jobboldal és az Európai Unió sokkal jobban összeegyeztethető, mint azt sokan hinnék.
– A magyarok elvárása az, hogy a valóságtól és az európai emberek érdekeitől elszakadt jelenlegi uniós politikai elit ne tegye tönkre az Európai Uniót – mondta az Országgyűlés elnöke kedden a Drezdában rendezett Közép-Európa Fórumon.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A párizsi ügyészség kiberbűnözés elleni részlege nyomoz.
Az ukrán külügy közlésére reagált a magyar külügyminisztérium államtitkára.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök péntek este megerősítette, hogy folytatódik az amerikai fegyverszállítás országa részére.
A köztársasági elnök szerint Európában ilyen nem történhet meg, ez teljesen ellentmond minden emberi értéknek.
Korábban arról beszélt, hogy Spanyolországban szeretne futballozni, egyelőre a Közel-Keleten folytatja világjárását.
Trump állást foglalt az illegális bevándorlással szemben.
Ezen most mindenki meglepődött, mert a játéka tényleg borzalmas volt a wimbledoni elődöntőben.
A Levél az ukrán népnek című petíció aláírói szemérmetlen nyíltsággal adták a világ tudtára, ők ukrán propagandisták.
Korábban arról beszélt, hogy Spanyolországban szeretne futballozni, egyelőre a Közel-Keleten folytatja világjárását.
Trump állást foglalt az illegális bevándorlással szemben.
Ezen most mindenki meglepődött, mert a játéka tényleg borzalmas volt a wimbledoni elődöntőben.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.