A júniusi európai parlamenti választásokon minden korábbinál jobban szerepeltek a jobboldali politikai pártok. Két jobboldali szövetség immár a harmadik és negyedik legnagyobb csoportosulás a parlamentben, megelőzve a centrista Újítsuk meg Európát képviselőcsoportot. Erről ír a Foreign Affairs.
Franciaországban a Marine Le Pen-féle Nemzeti Tömörülés (RN) lett a legnagyobb párt az európai szavazás után, ami arra késztette Emmanuel Macron francia elnököt, hogy feloszlassa a nemzetgyűlést és előre hozott választásokat írjon ki. Az RN ugyan nem szerzett abszolút többséget a voksoláson, de a legnagyobb párt lett a parlamentben.
A portál rámutat, hogy a jobboldalnak a közelmúltban elért franciaországi választási eredményei – valamint a németországi, olaszországi, hollandiai és más európai sikerek – nem kis megdöbbenést keltettek. Ezek a sikerek arra kényszerítették az Európai Unió számos centrista hívét, hogy ráébredjenek, elképzelhető a jobboldali hatalomátvétel az Európai Unióban.
Mint írják, e riadt centristák szemszögéből a jobboldalt egyfajta idegen erőnek tekintik, amely eredendően ellentétes az EU-val.
Ez a gondolkodás azonban mind a jobboldal, mind az EU alapvető félreértésén alapul. Valójában a jobboldal és az unió sokkal jobban összeegyeztethető, mint azt sokan hinnék – teszi hozzá az írás.
Rámutatnak, a jobboldalt Európában sokáig elsősorban – sőt kizárólag – nacionalistaként értelmezték. De ez az érv leegyszerűsíti a jobboldali gondolkodást. Amellett, hogy nacionalista, civilizációs is – vagyis nemcsak egy ország nevében akar felszólalni Európa ellen, hanem Európa nevében is a világ többi részével szemben. Különösen egy olyan európai civilizáció nevében beszél, amelyet fenyegetettnek látnak a nem fehér bevándorlókkal szemben, akikről úgy gondolják, hogy leváltják Európa őslakosságát.
A Foreign Affairsen megjelent írás emlékeztet, hogy Orbán Viktor magyar miniszterelnök közvetlenül az európai parlamenti választás után új csoportot hozott létre a parlamentben Patrióták Európáért névvel, amely név tökéletesen bemutatja, hogy a nemzeti érzelem mellett megfér az is, hogy európaiaknak egyaránt gondolják magukat.
Megjegyzik, amellett, hogy többen leegyszerűsítették a jobboldali eszmét azzal, hogy kizárólag a nacionalizmusra összpontosítanak.
Valójában az EU mindig is a nacionalizmussal analóg projekt volt, nem pedig annak ellentéte – teszi hozzá a cikk, amelyben emlékeztetnek, az európai regionalizmus mindig is tartalmazott a kereszténységhez és a fehérséghez kötődő etnikai és kulturális elemeket.
Ez a két tévhit okoz gondot, miszerint a jobboldal nacionalista, az EU pedig eredendően kozmopolita – teszik hozzá. Azok, akik a jobboldalt kizárólag a nemzeti szuverenitáshoz való ragaszkodással társítják, hajlamosak attól tartani, hogy ha az megerősödik, az megakadályozza a további integrációt az EU-n belül, vagy ami még rosszabb, az európai széteséshez, vagyis az EU felbomlásához vezet, mivel a hatalom Brüsszelből visszakerül a tagállamokhoz. De van egy másik lehetőség is: egy olyan EU, amelyben az integráció – legalábbis bizonyos területeken – folytatódik, de a jobboldal által egyre inkább meghatározott irányvonalak mentén zajlik – olvasható a cikkben.
A szerző szerint valójában ahhoz, hogy elképzeljük, hogyan nézhet ki egy jövőbeli jobboldali vezetésű EU, elég elképzelni azt, hogy a blokk tovább megy abba az irányba, amerre az elmúlt évtizedben haladt, különösen az identitás, a bevándorlás és az iszlám kérdéseiben. A 2015-ös menekültválság óta az Európa-párti jobbközép ezért egyre inkább a jobboldalt utánozza ezekben a kérdésekben.
Ebben a tekintetben az Európai Néppárt (EPP) játszott szerepet a jobboldali eszmék általános érvényesítésében és normalizálásában, ami némileg analóg a Republikánus Párt szerepével az Egyesült Államokban.
A cikk kitér arra is, hogy az európai jobboldal térnyerése az európai biztonságról folyó vitákra is kihat. Az elmúlt néhány hónapban javaslatok tömkelege érkezett az európaiaknak, hogyan reagáljanak Trump második elnökségére. Az ajánlásokat megfogalmazók közül sokan úgy beszélnek Európáról, mintha egy világosan meghatározott és egységes szereplő lenne.
De ennél a torzításnál is rosszabb, hogy sok elemző hajlamos figyelmen kívül hagyni magában az Európában zajló politikai fejleményeket is. Valójában úgy tűnik, úgy beszélnek az európai biztonság problémájáról, mintha Európa egyetlen jobboldali kormánya Orbáné lenne Magyarországon. Valójában vannak mások is, köztük Giorgia Meloni olasz miniszterelnöké – és a jövőben még több is lehet.
De most van egy még mélyebb probléma is – olvasható a cikkben, amely szerint a jobboldal felemelkedése Európában azt mutatja, hogy az Egyesült Államoktól való nagyobb stratégiai autonómia megszerzése sem lenne problémamentes. A stratégiai autonómia a gyakorlatban azt jelentené a legtöbb európai ország számára, beleértve Németországot is, hogy az Egyesült Államoktól való függést a Párizstól való függésre cserélik. Ott viszont 2027-ben elnökválasztás lesz, s egyértelműen esély van arra, hogy Le Pen legyen az új elnök.
A cikk szerint a jobboldalt sokáig alábecsülve az európai külpolitikai elit lassan ébred fel. De mivel idealizálják az EU-t, és idegen entitásként képzelik el a jobboldalt, félreértik a kettő kapcsolatát. Nem látják be, hogy a jobboldal mennyire velejárója az EU-nak, nem pedig külső fenyegetést jelent rá.
Borítókép: Illusztráció. Uniós zászló (Fotó: Pixabay)
