Bálint Rezső: Csak hozzuk a szokásos formánkat!
A húszéves Chameleon Jazz Band novemberben a MOMKultban lép fel.
A húszéves Chameleon Jazz Band novemberben a MOMKultban lép fel.
A darab londoni ősbemutatója 1986-ban volt.
Exkluzív Magyar Nemzet-interjú a harmincéves szólózenészi pályafutását ünneplő művésszel.
A világhírű művésszel két jeles évforduló kapcsán beszélgettünk.
Böde Dániel húsz éve mutatkozott be a Paks felnőttcsapatában, a Fradi ellen bizonyíthatja, 36 évesen is gólveszélyes.
Ma kezdődik a Miskolci Nemzeti Színház bicentenáriumi évada.
Alapítása 975. évfordulóját ünnepli a Budapest-belvárosi Nagyboldogasszony-főplébániatemplom.
Az egyhetes program fő célja, hogy segítse mindazokat, akik élethivatásukat keresik.
A 40 éves Mandel Quartet ad koncertet a budapesti Festetics Palotában.
Az 1983-ban, a Királydombon bemutatott, immár legendássá vált rockopera idén augusztusban lesz negyvenesztendős.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Faluvégi Dorottya is arra kéri a Ludwigsburg szurkolóit, hogy támogasság a csapatot az ETO ellen
A magyar teniszező életében először jutott ATP-tornán elődöntőbe, ahol Alexander Zverev vár rá.
A kormányfő szerint az amerikai kormánnyal már folynak a tárgyalások, amelyeknek akár már fél év múlva lehetnek kézzel fogható eredményei.
Bécsben már a diákok csaknem fele muszlim.
A Svenk szombati adásában a Csongor és Tünde.
Az Egyesült Államok elnöke megosztott egy fotót az illegális bevándorlóként az Egyesült Államokba került bűnözőről Kilmar Abrego Garciáról.
Deák Dániel szerint a tiszás rajongotáborrá vált balliberális nyilvánosság egyszerűen nem talál fogást a miniszterelnök csütörtöki interjúján.
A Svenk szombati adásában a Csongor és Tünde.
Az Egyesült Államok elnöke megosztott egy fotót az illegális bevándorlóként az Egyesült Államokba került bűnözőről Kilmar Abrego Garciáról.
Deák Dániel szerint a tiszás rajongotáborrá vált balliberális nyilvánosság egyszerűen nem talál fogást a miniszterelnök csütörtöki interjúján.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.