Tarlós István elárulta, hogy mit mondana a gyóntatópapjának a Lánchídról
Blöffről és svindliről is beszélt a volt főpolgármester.
Blöffről és svindliről is beszélt a volt főpolgármester.

Az ellenzék örül a szankcióknak, illetve hazugságnak nevezi a nemzeti konzultációt.

Korányi Dávid mindig ott van, ahová a Soros-pénzek jönnek. Ő lehetett az amerikaiak helytartója Magyarországon a baloldal választási kampányában.

Karácsony Gergelyék „legfeljebb 8 millió forinttal” támogatják a CEU és a Political Capital rendezvényét.

A főpolgármester elállt attól, hogy a Fudan ügyében referendumot tartsanak.

Egy rosszindulatú, idegenek érdekeit kiszolgáló, saját hazáját készakarva eláruló figura, aki hézagmentesen beférne Gyurcsány szektapártjába.

Az elveszített időközi választások után Karácsonyék is rendeltek egy közvélemény-kutatást – írta Deák Dániel.

Harminckét időközi választásból 28 helyen nyert a Fidesz által támogatott jelölt vasárnap.

Az új helyettes Budapest szociális, kulturális, sport és humán ügyeiért lesz felelős.

A Főváros működése megbénult.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A Tisza Párt a karácsonyi szünetben sem talált magára tematikusan.

Nem tetszik a Tisza Párt képviselőjének, hogyha a kerületi lakosok gátat szabnak a bulinegyed terjeszkedésének.

Budáról érkezett.

Nem lehet levédetni azt a szlogent, hogy „biztos választás” a miniszter szerint.

A lapunknak nyilatkozó helyiek szerint tarthatatlan a helyzet.

Stratégiai kibermegállapodás.

Kijev a Nyugatban reménykedik.

Akár a havi hitertörlesztő is kijöhet a januári adóváltozások révén a családoknál maradó pénzből.

Az új EV2 a Renault 4 és a jövőre érkező Skoda Epiq, valamint a Volkswagen ID Cross riválisa lesz.

Ezek a papírok minden várakozást felülmúltak.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.