A magát Kijev főpolgármesterének, Vitalij Klicskónak kiadó orosz humoristával folytatott tereferéjéből egyfelől megtudtuk, hogy Karácsony úgy hazudik, mint a vízfolyás. Igaz, ez nem újdonság, nincs hírértéke. Ugyan kit hoz lázba, hogy hetekkel ezelőtt még azt állította, angolul tárgyalt az ál-Klicskóval, most meg kiderült, tolmács segített neki áthidalni a nyelvi szakadékot? Vagy ki lepődik meg azon, hogy korábban még azt hirdette: hamar rájött az átverésre, és bontotta a telefonvonalat – miközben legalább tíz percig jópofizott az orosz humoristával, láthatóan odavolt meg vissza, hogy egy ilyen nagy ember szóba áll ővele, s nem úgy tűnt, mint aki átlátna a szitán? A hazudozás Gergelynél a levegővételhez szorosan kapcsolódó rítus, lapozhatunk is.
Mindezeknél sokkal súlyosabb, megbocsáthatatlan bűn, amit szülőhazájáról mondott. Azt gagyogta, hogy Magyarország az oroszellenes szankciók ügyében a „rossz oldalon” áll. „Sajnos a magyar kormány a rossz oldalon áll ebben a konfliktusban, és a szankciókat nagyon nehezen sikerült keresztülvinni, de örülök, hogy végül elfogadták ezt a csomagot” – lelkendezett. Hozzátette: Orbán Viktor elszigetelődött, az „Orbán-rezsim” már nem sokáig marad hatalmon, tudniillik Brüsszelnek megvannak a remek eszközei, hogy „jobb belátásra bírják” a magyar kormányt. (Tudjuk: zsarolással, fenyegetéssel, nemzetközi médiaterrorral, a nekünk járó pénzek elvételével, Sargentini-jelentéssel – ahogyan szokták.)





























Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!