Hazánk szülötte, Magyar Péter óriási hajrával, mellbedobással második helyezést ért el egy fontos versenyszámban: az Európai Parlamentből való lógásban. Cum laude. Gratulálunk! Szépen csillog az ezüstérem is. Mint Weöres Sándor Birka-iskolájában: „Ki nem szólt, csak bégetett, / Az kapott dicséretet. / Ki oda se ballagott, / Még jutalmat is kapott, / Így hát egy se ment oda, / Meg is szűnt az iskola.” Péter úr tehát sokat hiányzik a melóhelyéről. Kamuállás, kamuképviselő. Az utóbbi esztendőben tizenötször bírt fölszólalni, és akkor is tizennégyszer a magyar kormányt savazta. A jeles hazafi…
Az a baj, hogy lassan már föl sem kapjuk a fejünket az ilyen hírekre. A minősített hazaárulásra. Arra, hogy a magyarországi balliberálisok nem a szavazóikat képviselni, hanem a hazájukat köpködni, hátba szúrni járnak ki Brüsszelbe, Strasbourgba.
Sajnos hozzászoktunk már a mindenféle csehkatalinok, ujhelyipisták aknamunkájához. Akik eleinte „csupán” muníciót szállítottak a Magyarország elleni koncepciós jelentésekhez. Később már maguk körmölték a rágalmazványokat, amelyeket aztán valamelyik aktuális Tavares vagy Sargentini a nevére vett, a plénum pedig vastapsolva megszavazott. A végeredmény ismert: hetes cikkelyes eljárás, végtelenített zsarolások, a magyarok pénzének einstandolása és Ukrajnába sikkasztása.
Ilyen (v)iszonyok közepette lett európai parlamenti képviselő tavaly nyáron Magyar Péter és – saját bevallása szerint – képességtelen, antitálentum Soros-ügynökökből álló brigádja, amely, ha ez egyáltalán lehetséges, tovább ereszkedett lefelé a reterátba. Tarr Zoltán rögvest bevallotta: „Sok szempontból valóban a néppárti álláspontra támaszkodunk, ami egyfajta kötelezettség is, és ez megint abból fakad, hogy ha valaminek a tagjai vagyunk, akkor ne kérdőjelezzük meg folyamatosan azt, hogy a tagságunkból fakadó és vállalt kötelezettségeket, álláspontokat hogyan és milyen módon képviseljük.” Vagyis nem az őket Brüsszelbe szalajtó magyarok érdeke számít, hanem Manfred Weberé. Igazi csicska.
