Áder János érdekes beszélgetésbe bonyolódott Kapu Tiborral + videó
A Hunor-program révén sok magyar szakember ötletét sikerült az űrkutatásba integrálni.
A Hunor-program révén sok magyar szakember ötletét sikerült az űrkutatásba integrálni.

Tátrai Zsuzsanna néprajzkutatóval beszélgetett Áder János volt köztársasági elnök.

Kaposvár és Debrecen több mint 50 százalékkal csökkentette szén-dioxid-kibocsátását – mondta Áder János volt köztársasági elnök a podcastjában.

Az internet, a közösségi média és a digitalizáció volt a témája Áder János podcastja új részének.

Az expó ideje alatt 4000 üzleti találkozó valósult meg – ismertette az államfő.

A vakcinák körüli vitákra reagálva a háromszoros olimpiai bajnok úszó hangsúlyozta: „Ami a magyar hatóságok szerint jó, az jó”.

A szigetszentmiklósi úszóláp mintegy hatvanméteres szakasza semmisült meg a szennyezés miatt.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Egy szolgálaton kívüli polgárőr sietett segítségére annak a sofőrnek, aki vasárnap reggel árokba hajtott Dunavecsénél.

Az Európa-szerte tapasztalható negatív hatásokat a magyar lakosságnak nem kell elviselnie.

A tragédia körülményeit a BRFK büntetőeljárás keretében vizsgálja.

Beszédírós fotóval próbál hasonlítani Orbán Viktorra a Tisza-vezér.

Őrtüzekkel emlékeztettek Erdély-szerte az autonómia törekvésekre.

Al-Fasír (vagy el-Faser) volt az utolsó, még a kormányerők ellenőrzése alatt lévő város az ország délnyugati felében.

Magyarország az egyetlen NATO-tagállam, amely a háború kezdete óta nem szállított fegyvereket Ukrajnának.

Lando Norris, a McLaren brit pilótája nyerte meg a Forma–1-es Mexikóvárosi Nagydíjat.

Vasárnap a Moto3-as Malajziai Nagydíj felvezető körében történt a baleset.

Példátlan jelenet zajlott le: biztonsági őrök kísérték ki Keir Starmert a Westminster-palotából, miután elveszítette önuralmát.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.