Tovább halad a Budapest–Belgrád vasútvonal kiépítése
A tárca leszögezte: a Budapest–Belgrád projekt Soroksár–Kelebia szakaszán a vállalkozói konzorcium „ütemezetten és folyamatosan végez kivitelezési munkálatokat”.
A tárca leszögezte: a Budapest–Belgrád projekt Soroksár–Kelebia szakaszán a vállalkozói konzorcium „ütemezetten és folyamatosan végez kivitelezési munkálatokat”.
„A mi templomudvarunkba már többször jöttek be migránsok” – emelte ki Paskó Csaba plébános.
A késő őszi időszakban a hőkamera lett a határt védő rendőrök egyik legfontosabb felszerelése.
Hatékonyan őrzik a végeken lévő településeket, az ott élők szinte semmit nem érzékelnek a nyomásból.
A Pannon Televízió helyszíni tudósítója szerint mintegy 30 migráns jutott el az átkelőhöz, akiket a szerbiai hatóságok már elszállítottak a helyszínről.
A szomszédos Kelebia első embere kifejtette: a tendenciát és a körülményeket figyelembe véve várható, hogy lesznek még a mostanihoz hasonló események.
A biztonságpolitikai szakértő elmondta, a szerb hatóságok rendkívül korrektek voltak, hiszen a határnál gyülekező migránsokat elszállították, így az események nem vettek erőszakos fordulatot.
Harmincöt illegális bevándorlót talált a Kelebia Határrendészeti Kirendeltség kedd hajnalban egy Szerbiából érkező tehervonaton – közölte a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság a honlapján.
A migránsok sem a személyazonosságukat, sem magyarországi tartózkodásuk jogszerűségét nem tudták igazolni, ezért visszakísérték őket az ideiglenes biztonsági határzárhoz.
A migránsok sem személyazonosságukat, sem magyarországi tartózkodásuk jogszerűségét hitelt érdemlően nem tudták igazolni.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A folyósítás menete nem változott.
Egy üzleti repülőgép leszállás közben kicsúszott a kifutópályáról.
A hét közepétől ismét van rá esély, hogy havazzon.
Több mint egy tonna korall és tíz rózsaszín flamingó kicsempészését akadályozták meg a hatóságok Tunéziából – közölte hétfőn az állami rádió és a vámhivatal.
A libanoni embereknek most komoly esélyük van arra, hogy hosszú távon visszakaphassák a nyugodt, békés élethez való jogukat – írta a külügyminiszter a közösségi hálón.
Csata kezdődhet a ChatGPT-t kifejlesztő vállalat irányításáért.
A Los Angeles Lakers–Utah Jazz mérkőzést Doncic édesapja mellett Dirk Nowitzki is megtekintette.
Semmit sem tanultak, semmit sem felejtettek. Ugyanazt művelik, és mégis más végeredményre számítanak.
A magyar kapus jobb, mint a Bayern München világklasszisa, de ezért meg kell szakadnia.
Mintha a nagy világversenyek szervezői nem tudnák, hol a határ. Ugrásszerűen emelkednek a szurkolók költségei.
Semmit sem tudnak a nyolcvan évvel ezelőtti drámából az internacionalista antifák.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.