Kovács Zoltán: Az EU digitális infrastruktúrájának megerősítése hozzájárul a versenyképességhez
Cél az EU és a tagállamok infrastruktúrájának, biztonságának a fejlesztése.
Cél az EU és a tagállamok infrastruktúrájának, biztonságának a fejlesztése.
Négy hónapig fent voltak az interneten a szavazógépekhez szükséges jelszavak.
A kiberbiztonsági citromdíjat a CrowdStrike elnöke vette át.
A rendőrség összeszedett pár tippet, hogyan kerüljük ki a csalókat.
Szombaton világszerte több mint 1600 járatot töröltek, és a szakértők szerint még nincs vége a támadásnak.
Kovács László: Nem csak a mesterséges intelligencia rázhatja meg a világot.
A szövetségesektől függ a közép-európai térség kiberbiztonsági jövője.
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter ismertette: egy kiberbiztonsági projekt is megvalósult a program részeként.
A WhatsAppot, a Telegramot és a Signalt francia üzenetküldő alkalmazások váltják le.
A Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatósága online tájékoztató sorozattal hívja fel a figyelmet a biztonságtudatos magatartásra.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Az európai liberálisok a legalapvetőbb jogokat is megvonnák a jobboldali erőktől az Európai Parlamentben.
Szentkirályi Alexandra szerint a főpolgármester törvényes költségvetést nem tud és nem is akar csinálni.
Megszavazta a szigorítást az Országgyűlés, megszólalt a Fidesz frakcióvezetője.
A válogatott védő a szezonban a Hoffenheim keretébe is csak két tétmérkőzésen került be, pályára nem lépett.
Deutsch Tamás EP-képviselő közösségi oldalán közzétett posztjában úgy fogalmazott: teljesen törvénytelenül, tovább akarják büntetni a magyar egyetemistákat és kutatókat.
Kiderült, milyen filmterveket támogat a Nemzeti Filmintézet Televíziós Döntőbizottsága.
– Ezért kell részt venni a nemzeti konzultációban, és kérem, hogy mondják el mindenkinek, hogy mindenkire szükség van – hangsúlyozta a kormánypártok kommunikációs igazgatója.
Ervinnek szeretettel a fa alá.
Kétszázezer forintra büntetik azt, aki megszegi a tilalmat.
Minősített emberölés esetében a zéró tolerancia elve érvényesül, és nem évülhet el a bűncselekmény.
Erdogan reményét fejezte ki, hogy az EU olyan döntéseket hoz, amelyek a vámunió korszerűsítése és a török állampolgárok vízumeljárásainak felgyorsítása felé haladnak.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.