Elhalasztják a kihelyezett frakcióülést az árvíz miatt
Kocsis Máté frakcióvezető jelentette be a halasztást.
Kocsis Máté frakcióvezető jelentette be a halasztást.
Kocsis Máté leszögezte, hogy a költségvetési hiányt a kormány csökkenő pályán fogja tartani.
A kormánypártok egy hétpontos nyilatkozatot terjesztenek be az Országgyűlés elé, ami rögzíti a háborúval kapcsolatos magyar álláspontot.
Balatonfüreden tanácskoznak a kormánypártok politikusai.
Kocsis Máté közölte: a Fidesz és a KDNP képviselőcsoportja felkérte a kormányt, hogy indítson nemzeti konzultációt az energiaszankciókról.
A kihelyezett frakcióülésen Gulyás Gergely, Varga Judit és Palkovics László is helyzetértékelést tart.
A kormánypártok megemlékeznek egykori képviselőtársukról, Wittner Máriáról is.
A választási kampány kezdetével kiemelten fontos jelentőséggel bír a kormánypártok tanácskozása.
A Fidesz-frakció kihelyezett balatonfüredi frakcióülésén az értékelésen túl ez alkalommal is tartogattak újdonságot a miniszterelnök szavai.
Két év folyamatos kampány után két év kormányzás következik, ami azonban semmivel sem békésebb műfaj, mint a választásokat felvezető politikai közelharc.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Az olasz belügyminiszter a magdeburgi merénylet utánzásától tart.
Asma Elghaoui még korábban azt mondta, Magyarországon nem kapta meg az őt szerinte megillető tiszteletet.
Zelenszkij nem volt hajlandó elfogadni a karácsonyi tűzszünetet.
Változatlanul az ellenzéki Elégedetlen Polgárok Akciója (ANO) mozgalom vezeti a pártok népszerűségi listáját Csehországban.
The world's power structure is going through a dramatic transformation.
Akkora a baj, hogy magával ránthatja Európát.
A fiú elárulta a barátainak a kapcsolatot, akik értesítették a hatóságokat.
Az orosz elnök nyilatkozott az orosz–amerikai kapcsolatokról is.
Az államtitkár tisztázta a Legyél a változás Egyesület adományozási ügyét.
Kína szuverenitása és biztonsági érdekei súlyos megsértésének tekinti a Tajvannak nyújtott legújabb amerikai katonai támogatást, és fel fog lépni ellene – közölte vasárnap a pekingi külügyminisztérium.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.