Orbán Viktor jó hírt hozott
Ezúttal a kistelepülések kapnak segítséget.
Ezúttal a kistelepülések kapnak segítséget.
Az előterjesztést márciusban tárgyalja majd a parlament.
Navracsics Tibor részleteket árult el a készülő jogszabályról.
A rendszerváltás óta tudatosan őrzik a település képét és védik a közösségüket a nagyszámú betelepülő elől – mondta a Magyar Nemzetnek Varga László polgármester.
A polgármester szerint fontos, hogy a kistelepüléseket érintő szabályozások változása mellett a finanszírozási feltételeket is újragondolja a kormány.
Vitályos Eszter kormányszóvivő szerint a vidék alkotja hazánk gerincét.
Az újrainduló konstrukció nem lesz konkurenciája az otthonfelújítási programnak.
Az ötezer fő alatti települések előnyben.
Fél évszázados demográfiai folyamatot fordított meg a kormány a Magyar falu programmal.
A madarak fészkelését és pihenését egy riasztó zavarta, de szerencsére már visszatért a béke a gólyafészekbe.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A párizsi ügyészség kiberbűnözés elleni részlege nyomoz.
Az ukrán külügy közlésére reagált a magyar külügyminisztérium államtitkára.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök péntek este megerősítette, hogy folytatódik az amerikai fegyverszállítás országa részére.
A köztársasági elnök szerint Európában ilyen nem történhet meg, ez teljesen ellentmond minden emberi értéknek.
Korábban arról beszélt, hogy Spanyolországban szeretne futballozni, egyelőre a Közel-Keleten folytatja világjárását.
Trump állást foglalt az illegális bevándorlással szemben.
Ezen most mindenki meglepődött, mert a játéka tényleg borzalmas volt a wimbledoni elődöntőben.
A Levél az ukrán népnek című petíció aláírói szemérmetlen nyíltsággal adták a világ tudtára, ők ukrán propagandisták.
Korábban arról beszélt, hogy Spanyolországban szeretne futballozni, egyelőre a Közel-Keleten folytatja világjárását.
Trump állást foglalt az illegális bevándorlással szemben.
Ezen most mindenki meglepődött, mert a játéka tényleg borzalmas volt a wimbledoni elődöntőben.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.