Az emberi aljasság határtalan: ultrahangos riasztóval tartotta távol fészküktől a gólyákat egy ingatlantulajdonos
A madarak fészkelését és pihenését egy riasztó zavarta, de szerencsére már visszatért a béke a gólyafészekbe.
A madarak fészkelését és pihenését egy riasztó zavarta, de szerencsére már visszatért a béke a gólyafészekbe.

A nehéz időkben a kisvállalkozásokat és a kistelepüléseket sem hagyja magára az Orbán-kormány.

A Magyar falu program alapvető célja javítani a falvak lakóinak életminőségét, erősítve ezzel a kistelepülések vonzerejét, megtartva, illetve növelve lélekszámukat.

A kormányzati családtámogatásnak köszönhetően sok helyen elfogytak az üres ingatlanok, 2024 januárjától pedig még több segítséget kapnak a fiatalok: a Magyar Közlönyben olvasható rendeletmódosítás szerint csaknem ötven százalékkal emelik meg a falusi csok összegét.

A vállalat új partneri programot hirdet.

A korábban mindössze nyolc lakosú göcseji törpefaluban a lakosság mára tizennégy főre emelkedett.

A tervezett költségvetési számok alapján a lakásvásárlók várhatóan minden családtámogatási lehetőség hosszabbításával számolhatnak.

A dohányforgalmazás liberalizálása az emberek egészségére lenne káros hatással, és csak a jövedéki adóból származó bevételt növelné.

A vissza nem térítendő támogatásokra újabb harmincmilliárd forintos keret nyílik a Magyar Falu programban.

A kistelepülések önkormányzati tulajdonú épületeinek felújítására és építésére, valamint közösségi programok megvalósítására lehet pályázni.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A mentésben a kalocsai tűzoltók, a hajósi önkéntesek, a körzeti megbízott és mentősök vettek részt.

A kormányzati beruházások érdemben javították a főváros közlekedési infrastruktúráját.

Érkeznek a gyerekek és az unokák a kormányfőhöz.

Életveszélyesen megsebesítette volt élettársát.

Nasry Asfura konzervatív üzletembert hirdették ki győztesnek.

Az egyik legszebb keresztény karácsonyi hagyomány a célkeresztben.

Ha mindegyikünk átérezné a másik szenvedését, szolidáris lenne a gyengébbekkel és az elnyomottakkal, akkor más lenne a világ – fogalmazott karácsonyi üzenetében a szentatya.

A magyar válogatott csapatkapitánya öt fotóból álló kis albumot dobott össze.

A frakcióvezető nagy mennyiségben főz, mert a családot és a baráti kört is ő látja el.

A kutatóűrhajóssal beszélgettünk.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.