A falusi csoknak hála kistelepülések sora menekült meg

Hatalmas eredményeket hozott a falusi csok, amelyet négy éve indított el a kormány. A modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos ismertette, hogy a legfrissebb, 2023. május 31-ig beérkező, szerződéses adatok szerint több mint negyvenezer befogadott falusicsok-kérelem van már, 217,4 milliárd forint értékben. Gyopáros Alpár sok olyan települést felsorolt, amelynek új lendületet adott a falusi csok.

2023. 07. 12. 5:33
20190717 Kaposvár Sorra épülnek a "csok házak" Kaposváron. Fotó: Lang Róbert LR Somogyi Hírlap Fotó: Lang Róbert
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.
A falusi csok nagy népszerűségnek örvend Fotó: Teknős Miklós

A legfrissebb statisztikai adatokból az olvasható ki, hogy 61 százalékban három vagy több gyerekre igénylik a támogatást, 38 százalékban két gyermekre, és csupán egy százalékban kérnek egy gyermekre segítséget. – Továbbra is a háromgyermekes családok igénylik legnagyobb mértékben a kombinált támogatást, ennek aránya jelenleg 38,9 százalék az összes szerződéshez viszonyítva. Kombinált támogatásra összesen több mint húszezer szerződést kötöttek 155,2 milliárd forint értékben, ez átlagosan 7,6 millió forintot jelent. Meglévő lakás korszerűsítésére 16 844 szerződést kötöttek 48,2 milliárd értékben, ez átlag 2,8 millió forint – mondta el a politikus.


 

Új élet vidéken


 

A kormánybiztos szavai szerint több helyen valóságos csodát tett a falusi csok. Példaként említette Váraszót, a kis észak-hevesi zsákfalut, ahol az utóbbi időszakban minden, korábban eladó ház elkelt. A falusi csoknak is köszönhetően egyre több fiatal család költözik a kisközségbe, ahol többek között nyugalom és kiszámítható jövő várja az otthont kereső embereket. Na és persze fejlesztések, hiszen a Magyar falu programnak is köszönhetően szépen gyarapodott a település.

Megújult az óvodaudvar, a községháza és az orvosi rendelő, új munkagépek érkeztek a településre, továbbá új parkolók épülhetnek a polgármesteri hivatal közelében, egy elhagyott ingatlanon. A közelmúltban új buszmegállóval és közterületi kamerarendszerrel is gazdagodott Váraszó közössége.

Emellett az egyik úton az útburkolatot, máshol a járdát korszerűsítették, és új próbatermet kap a helyi citerazenekar. A fejlesztésekkel persze nem kívánnak leállni, a terveik között szerepel az óvoda vizesblokkjának felújítása, és egy közösségi teret is építenének a volt iskola udvarán.


 

Esély falun a megmaradásra


 

Gyopáros Alpár felhívta a figyelmet arra, hogy Somogy vármegyében is rohamosan fogynak az üres telkek, vannak olyan települések, ahol már az utolsó földterületet is eladták. Az adatok azt mutatják, hogy ebben a pozitív folyamatban a falusi csoknak komoly szerepe van.

A fejlődő falvak közé tartozik például Kaposmérő és Libickozma. A különbség annyi, hogy míg Kaposmérőn nehéznek, az utóbbi településen reménytelennek látszik új telkek kialakítása. A falucska környékén ugyanis Natura2000-es területek vannak, azokon pedig építési telkeket nem lehet kialakítani.

– Hasonló helyzetről tudok beszámolni a Veszprém vármegyei Kemeneshőgyészen is, ahol 2019-ig évről évre csökkent a lakosságszám, azóta viszont csaknem tíz százalékkal növekedett a település lélekszáma. Meg lehet említeni a Heves vármegyei Ludast is, ahol 2014-ben még mindössze nyolc gyermek volt az óvoda három csoportjában, az iskola pedig bezárt. A Magyar falu programnak és a falusi csoknak köszönhetően azonban később bővíteni kellett az óvodát, ami új játszóteret is kapott, hiszen az intézményben 2022-ben már 46 gyermek járt. Ennek is hála, az óvodát újra bővíteni kell – hangsúlyozta Gyopáros Alpár. A Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei Kálmánházán korábban szintén sok, akár 60-70 üresen álló ingatlan is volt, de most egy sincs, egyértelműen a Magyar falu program támogatásainak köszönhetően.

GYOPÁROS Alpár
Gyopáros Alpár szerint a családtámogatások hatalmas segítséget jelentenek Fotó: Filep István

A kormánybiztos reményét fejezte ki, hogy a falusi csok megtartása, a használt ingatlan vásárlására, illetve felújításra nyújtott támogatás összegének másfélszeresére emelésével még több kistelepülés kap esélyt a megmaradásra, gyarapodásra, hiszen a KSH adatai alapján beszédes az ötezer fő alatti települések lakossági adatainak változása a Magyar falu program indulása óta.

A legkiemelkedőbb adat, hogy a vizsgált öt év alatt is látható, hogy a kistelepülésen nőtt az összlakosság.

A KSH adatai alapján a 2018 és 2022 közötti időszakban a gyermekszületések száma is növekedést mutat. Gyopáros Alpár szerint a kistelepülési demográfiai adatok javulása természetesen több körülmény következménye, de elvitathatatlan a Magyar falu program pozitív hatása, amely a falvakban élők számára nyújtott kormányzati támogatások növekedésében, a településkép javulásában is tetten érhető. A Magyar falu program így tovább folytatódik.

 

 

Megjelentek a rendeletek

 


A kormány korábbi bejelentésének megfelelően 2024. január 1-jétől emelkedik a babaváró támogatás és a falusi csok összege – olvasható a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) tegnap esti közleményében. Az erről szóló rendeletmódosítások is megjelentek a Magyar Közlönyben, így hivatalossá vált az összegek emelése. A falusi csok mellett a babaváró támogatást januártól emelt összegben igényelhetik azok a házaspárok, ahol a feleség 30 év alatti, valamint 2024 végéig továbbra is igénybe tudják venni a 30 és 40 év közötti várandós nők. Év végéig mind a babaváró támogatás, mind a családi otthonteremtési kedvezmény (csok) a jelenlegi változatlan feltételekkel igényelhető. A városokban elérhető csok helyett új támogatást dolgoz ki a kormány.

Borítókép: Illusztráció (Fotó: Somogyi Hírlap/Lang Róbert)

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.