Somogy, Baranya, Tolna, Bács-Kiskun és Csongrád-Csanád vármegyében hevesebb zivatarok kialakulására kell számítani, a villámlások mellett kockázatot jelent a zivatarokat kísérő szél és jégeső is, emiatt másodfokú (narancs) figyelmeztetést adtak ki az öt vármegyére. Az ország többi részére elsőfokú (sárga) figyelmeztetést adtak ki zivatarok veszélye miatt, csütörtök éjfélig – derül ki a HungaroMet szerdai veszélyjelzéséből.

Mindemellett felhőszakadás is kialakulhat Baranya, Somogy, Tolna, Bács-Kiskun, Csongrád-Csanád, Pest, Heves, Nógrád és Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyében, ezekre a vármegyékre elsőfokú (sárga) figyelmeztetést adtak ki.
Az intenzív záporokból, zivatarokból rövid idő alatt 25-30 millimétert meghaladó csapadék hullhat.
Békés és Csongrád-Csanád vármegyék területén a napi középhőmérséklet 25 Celsius-fok felett alakulhat csütörtökön, így magas középhőmérséklet miatt elsőfokú figyelmeztetést adtak ki a két vármegyére.
Az előrejelzés szerint csütörtökön a reggeli, délelőtti órákban az ország északkeleti részein még előfordulhatnak zivatarok, amelyek fokozatosan elhagyják az országot. Egy átmeneti szünetet követően a déli, kora délutáni óráktól délnyugat felől újabb hullámban érkezhetnek, képződhetnek zivatarok, a cellákhoz viharos, óránként 60-80 kilométeres széllökések, intenzív csapadék és kisebb méretű jég társulhat.
Elsősorban délen heves zivatarok is előfordulhatnak erősen viharos széllökések, felhőszakadás és jégeső kíséretében, és a késő délutáni, esti órákban a zivatarok rendszerbe is szerveződhetnek. A zivatartevékenység csütörtökön a késő esti óráktól fokozatosan gyengül, de teljesen nem szűnik meg.