A Balaton-környéki szálláshelyeken költöttünk legtöbbet a Szép-kártyákról
A tavalyi első negyedévhez képest az idei első három hónapban csaknem 12 százalékkal nőttek a Szép-kártyás költések.
A tavalyi első negyedévhez képest az idei első három hónapban csaknem 12 százalékkal nőttek a Szép-kártyás költések.

A magyarok kétharmada az idén karácsonyra harmincezer forintnál is kevesebbet költ.

Az egyre népszerűbb kártyahasználat ellenére a zsebpénzt jelentős részben készpénzben kapják a gyerekek.

Vagyonokat fizethetnek ki a szülők a gyerekeik miatt, úgy, hogy észre sem veszik. Ezt lehet tenni ellene.

Március elején kezdenek költésbe és április első felében megjelennek a tavak körül a fiókás családok.

Egy kormánynak kiemelt felelőssége, hogy biztosítsa a tudomány lehetőségeinek bővítését, de felel azért is, mire ad pénzt – joga van ellenőrizni a szakemberek költekezését.

A lakhatásra és az élelmiszerre költenek a magyarok arányaiban a legtöbbet, a két tétel nagyjából fele-fele arányban a jövedelem 37 százalékát teszi ki egy átlagos háztartásnál.

Az Y generáció (az 1980 és 1994 között születettek) fiatalabb és a Z generáció (az 1995 és 2010 kötött születettek) idősebb tagjai állnak a legjobban, ha pénzügyi alapműveltségről van szó.

Egyre többet autóznak a magyarok, tavaly a 30–59 évesek 73 százaléka használta rendszeresen a gépkocsiját, szemben az egy évvel korábbi 71 és a 2016-os hatvan százalékkal.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Magyar Péter pedig kiszolgáltatná a magyarokat.

Demonstrációt tartottak a Dankó utcában. Karácsony Gergely is ott volt.

Hazánkban kisebb az uniós átlagnál a szegénység vagy társadalmi kirekesztettség kockázatával élő gyermekek aránya. Mutatjuk a pontos adatokat!

Felsővezeték-szakadás okoz fennakadást.

A miniszterelnök politikai igazgatója arról írt, hogy már kész forgatókönyv van Ukrajna uniós csatlakozásáról.

A tárgyalásokat követően derűs hangulatban utaztak haza a politikusok és a munkatársaik.

„Ide vezet, ha egy háborúban álló ország vállalatára bízzák magyar emberek adatait.”

Az önkormányzati világ stabilan működik, hangsúlyozta Dukai Miklós.

„Azt is látjuk, hogy az a magyarországi párt, amely Ukrajnával szövetséges, Brüsszelt pedig kiszolgálja, mit tenne, ha kormányra kerülne.”

Az Ellentétes alapállásban egy MMA-küzdősportoló testvérpárról szól.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.