Indulhat a matek: már ma továbbjuthat a Fradi az európai csoportkörből?
Az Origó szerint az év eddigi legfontosabb meccse előtt áll Dejan Sztankovics csapata.
Az Origó szerint az év eddigi legfontosabb meccse előtt áll Dejan Sztankovics csapata.

A fradisták a pályán és a lelátón egyaránt csalódottan könyvelték el, hogy „csak” döntetlent játszottak.

Öt magyar konzul is jelen lesz a 21 órakor kezdődő Fiorentina–Ferencváros konferencialiga-mérkőzésen.

Hiába került a legerősebb kalapba a Ferencváros, így is kaphat nagyon erős ellenfeleket az Ekl-ben.

A Konferencialiga selejtezőjének negyedik fordulójában 20 órakor kezdődik a Zalgiris Vilnius elleni meccs.

A Ferencváros a Zalgiris Vilnius vendégeként ismét műfüvön játszik majd, de így is el kell érnie a főtáblát.

A Ferencváros 6-1-re győzött a Hamrun Spartans vendégeként a Konferencia-ligában, s gyakorlatilag továbbjutott.

Első kalapos lehet az FTC a csoportkörben, így a Fenerbahce, a Frankfurt és a Lille szintjére került.

Több góllal is nyerhetett volna, de végül csak 1-0-ra múlta felül a Loki az örmény Alashkert.

Szabó Istvánnak egyelőre nincs pro licence, ezért Lóczi István helyettesíti a Konferencia-ligában.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Magyar Péter energiacégektől érkező emberei azoknak dolgoznak, akiktől eddig a pénzt kapták – közölte Menczer Tamás.

Új polgármesterek és képviselők lépnek hivatalba.

Érkeznek a megemelt juttatások, kedvezmények.

A NAV szégyenlistájára is felkerült Csatári Ernő, amiért nem bejelentve foglalkoztatta a dolgozóit.

A munkaadók a sztrájkra éles kritikával reagáltak.

Kínai állampolgárok ezrei estek a bűnszervezet áldozatává.

Az oroszok feltörték a Starlink rendszerét.

Két világbajnok játszotta a German Masters döntőjét, egyikük a csípős megjegyzése után olyat tett, amire több mint egy éve nem volt példa.

Így csökkenthető a bélgyulladás.

Itt a tudatos megoldás a hónapban érkező extra pénzre.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.