Van visszaút
Interjú Madurka Ildikóval, az Országos Korányi Pulmonológiai Intézet intenzív terápiás főorvosával.
Interjú Madurka Ildikóval, az Országos Korányi Pulmonológiai Intézet intenzív terápiás főorvosával.

Az NVI szerint mintegy százötven, a koronavírus-járvány miatt elmaradt voksolást kell megtartani.

A járvány előtt jellemző 350 feletti premierrel szemben évente már csak 180-220 filmet mutatnak be.

Tíz nap áll rendelkezésükre, hogy indokolják, miért nem vettek fel egyetlen oltást sem.
Ausztria magyarországi imázsán javítani kell, mivel a járványügyi szabályozás összetettsége megnehezítette a magyarok jelentős részének ottani tartózkodását.

A kórházakban és az idősotthonokban marad kötelező az arc eltakarása.

A kikötővárosban szigorú szabályok uralkodnak, a lakosokat otthonukba zárták.

A német kancellár kudarca rávilágít arra, milyen nehézséget okoznak a koalíciós partnerek nézeteltérései a kormányzásban.

Noha a fertőzöttek többsége tünetmentes volt, akár kilenc napon át képesek lehettek fertőzni.

A koronavírus-fertőzés krónikus tüneteivel való együttélés emberek tízmillióit érinti.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A Magyar Nemzet élő tudósítása a kormányinfóról.

Megható fotót osztott meg a kormányfő.

Búcsúzunk kollégánktól.

A

Az uniós polgárokra nehezedő pénzügyi nyomás fokozódik.

Itt vannak a részletek.

A legnagyobb veszélyt a belső fenyegetés jelenti.

A 2026-ra várt árfolyamot is túlszárnyalta már az ezüst ára.

Elérhető a Faust-szimfónia partitúrája is.

Új lendületet kapott a lakáshitelpiac, miközben a számok első ránézésre meglepő irányba mutatnak.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.