Bécs sarkában a magyar turizmus

Az egymástól eltérő járványkezelés és a háborús hatások következtében átrendeződhet a turisztikai rangsor a régió hagyományosan rivális országai között: miközben a korábban élenjáró Ausztriában továbbgyűrűznek a válsághatások, addig hazánkban már felívelőben van a szállás- és vendéglátóhelyek forgalma.

2022. 04. 12. 6:54
null
Fotó: Andras Eberling
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Folytatódik legfőbb régiós versenytársunk, Ausztria turizmusának kálváriá­ja, noha Európa-szerte sokan tervezik, hogy az idén bepótolják a pandémia alatt elmaradt utazásaikat. Annak ellenére, hogy az osztrák kormány többször jelentős támogatást nyújtott az ágazat szereplőinek, 

nyugati szomszédunknál a városi turizmus végzetesen megszenvedi a nemzetközi vendégforgalom két évig tartó zuhanását.

– Különösen nehéz helyzetben van Bécs: míg 2019-ben közel 18 millió vendégéjszakát realizáltak a szálláshelyek, addig tavaly még az ötmilliót sem érték el. Az osztrák statisztikai hivatal szerint idén februárban a szálláshelyek foglaltsága országosan már megközelítette a járvány előtti szintet, viszont a főváros továbbra is hátul kullog – ismertette a magyarországi piacot évtizedeken át leköröző ausztriai turizmusról Kovács Balázs. Hazánk korábbi bécsi turisztikai külképviselet-vezetője kiemelte:

az elmúlt két évben nem túl következetesen kezelt járvány miatti válság kedvezőtlen gazdasági következménye az, hogy Ausztria fővárosában a szálláshelyek 16 százaléka mostanra bezárt.

– A pandémia alatt tíz foglalásból nyolc elveszett, ezért a többnyire családi üzemeltetésű kisebb egységek tartalékok híján beszüntették a tevékenységüket. A talpon maradt bécsi szállásadók ugyanakkor bizakodva vágtak neki ennek az évnek, de a kilátások egyre borúsabbak, és már azt is kihívásként élik meg, hogy az elkövetkező szezonokat nullszaldós üzemeltetéssel zárják – mondta.

Hazánkban biztatóbbak az eddigi ágazati jelentések, főként a magyar kormány gyors, célirányos járványkezelésének köszönhetően.

Nálunk már tavaly erőre kapott a szálláshely-szolgáltatás, s miközben a belföldi turizmus nyáron rekordokat döntött, Budapesten is egyre erősebb a forgalom. A februári statisztikákból az derült ki, hogy a tél végére többszörösére nőtt a hotelek, panziók, kempingek látogatottsága, leginkább a magyarok körében visszatért utazási lendület miatt. Emellett a tavaly februárhoz képest kilencszeres létszámú külföldi turisták jelenléte is megmutatkozott, leginkább Budapesten és a Közép-Duna-vidéken.

Mint megírtuk, az ausztriai híradások szerint 

már szilveszterkor is több, Bécsben tartózkodó külföldi vendég utazott el inkább a magyar fővárosba az osztrákokénál kedvezőbb járványügyi szabályozás miatt.Kovács Balázs megemlítette, hogy bár az ausztriai WIFO gazdaságkutató intézet friss konjunktúraelemzése szerint jók lennének az ottani turizmus idei kilátásai, de ezt a belföldi kereslet élénkülése ellenére az ukrajnai háborús helyzet mellett több tényező elbizonytalanítja.

A szállodaszövetség ezért 

újabb állami intézkedéscsomagot sürget az alapanyagárak és a költségrobbanással járó rezsi csökkentése érdekében.

Azt is felvetették, hogy időben meg kell kezdeni a felkészülést az ősszel–télen várható vírushullámokra is, mondván, hogy Ausztria gazdasága nem engedheti meg magának a konjunktúramotornak számító turizmus teljesítményének újbóli zuhanását.

A Bécsben élő turisztikai szakértő jelezte: Salzburgban azt tapasztalják, hogy fogyatkoznak az ­ázsiai és az amerikai vendégek szobafoglalásai, ezért Mozart városában arra számítanak, hogy csak 2024-ben érhetik el a válság előtti időszak forgalmát.

A vendéglátás is beindult A második hullám intézkedései miatt alacsony tavalyi bázishoz képest idén februárban hazánkban 76,1 százalékkal nőtt a vendéglátóipar forgalmának volumene és 96,7 százalékkal az árbevétel – összegezte a Központi Statisztikai Hivatal havi kimutatását Suppan Gergely. A Takarékbank vezető elemzője rámutatott: az első két hónapban 72 százalékkal nőtt a vendéglátásban értékesített mennyiség, ami a forgalom jelentős gyorsulására utal a 2021. IV. negyedévi, 59 százalékos bővüléshez képest. Így az éttermek, vendéglők az idei első negyedévben már hozzájárulhattak a GDP növekedéséhez. Suppan szerint a következő hónapokban folytatódhat a szektor látványos helyreállása, amelyet némileg az európai turisták orosz–ukrán háború miatti óvatossága fékezhet.

Borítókép: Ausztria fővárosa nehezen őrzi meg előkelő helyét a turisztikai rangsorban (Fotó: Éberling András)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.