A Handelsblatt információi szerint a Volkswagen Sachsen, Szászország tartománya és a Drezdai Műszaki Egyetem már aláírta a szándéknyilatkozatot, amely a gyár 2026-tól induló újrahasznosítását rögzíti. Hivatalos bejelentés ugyan még nincs, de a dokumentum lényegében előrevetíti, hogy a gyártás megszűnése után a telephely nem marad üresen.

Fotó: Hendrik Schmidt / dpa Picture-Alliance/AFP
A Világgazdaság cikkében felidézi, hogy a Volkswagen 2024 decemberében, az úgynevezett „karácsonyi béke” keretében jelentette be a drezdai járműgyártás megszüntetését. A hosszú tárgyalások és a sztrájkok után a cég megegyezett az IG Metall szakszervezettel:
2030-ig 35 ezer munkahely szűnik meg, és 700 ezer darabbal csökkentik a teljes gyártókapacitást anélkül, hogy hivatalosan bezárnának üzemeket.
A terv részeként az osnabrücki üzem értékesítése is napirendre került (jelenleg megtorpant folyamat), a drezdai Üveggyárban pedig legkésőbb 2025 végén leáll a termelés. Bár az utóhasznosításról akkor még kevés szó esett, mára a folyamat új lendületet kapott.
A Handelsblatt szerint az új modell egy hét évre szóló innovációs központ létrehozása, amelyben a csúcskutatás és az ipari tudástranszfer találkozik. A tervek szerint a Volkswagen a TU Dresden kutatási partnere lesz, és az egyetem számára konkrét kutatási projekteket rendel meg.
A projekt nemcsak regionális, hanem országos jelentőségű is lehet, hiszen az Üveggyár különleges építészeti adottságai miatt kiválóan alkalmas bemutatótérként, fejlesztési helyszínként és technológiai tesztlaboratóriumként.
A megállapodás ugyan jogilag még nem kötelező, de a végleges szerződés csak idő kérdése. December 4-én dolgozói tájékoztatót tartanak, ahol a Volkswagen Sachsen vezetése, Thomas Schafer márkaelnök és Daniela Cavallo üzemi tanácsi elnök ismerteti a részleteket.
Az innovációs központ teljesen más szaktudást igényel, mint a járműgyártás. A korábbi felállásban 205 dolgozó évente 6000 ID.3-at szerelt össze. A Volkswagen Sachsen azonban jelezte, hogy az új struktúrában legfeljebb 135 munkavállalónak tud hosszabb távú pozíciót kínálni.
A helyzetet tovább árnyalja, hogy sok dolgozó már elfogadta a végkielégítést vagy a korengedményes nyugdíjat. A jelenlegi állás szerint körülbelül 60 munkavállaló maradhat pozíció nélkül, őket a 2030-ig élő foglalkoztatási garancia védi.
A legrosszabb forgatókönyv szerint akár „fizetéssel otthon maradás” is bekövetkezhet – ezt a Volkswagen mindenképp elkerülné, ezért más üzemekbe történő áthelyezéseket is vizsgálnak.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!