Déryné Fesztivál Sátoraljaújhelyen és környékén
Több mint ötven ingyenes programmal, színházi előadásokkal és koncertekkel várja a közönséget a Déryné Fesztivál.
Több mint ötven ingyenes programmal, színházi előadásokkal és koncertekkel várja a közönséget a Déryné Fesztivál.

Idén is megidézik a gyulai vár ostromát a Gyulai végvári napokon.

Utoljára rendezik a székesfehérvári nemzeti emlékhelyen nagy királyainkra emlékeztető műsort.

Hatalmas, fáradságos és időigényes adatgyűjtés eredményeként jött létre ez a munka.

Augusztus végéig látogatható a Vigadó kiállítótereiben az MMA képzőművész köztestületi tagjainak Üzenet című csoportos tárlata.

Pacino ördögi nevetése és a Paint it Black sötét dallama felejthetetlen.

X. Cirkuszok éjszakája Magyarország legnagyobb utazócirkuszával a Magyar Nemzeti Cirkusszal Balatonlellén július 15-től 16-ig.

A família többi ága, a tágabb rokonság is megjelenik a kiállított anyagban.

Pénteken délután a résztvevő együttesek zenés felvonulásával elkezdődik a Martin György Néptáncfesztivál Szegeden.

Vámos Zsolt új lemeze világszínvonalú alkotás.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Von der Leyen cinikusan fogalmazott, amikor azt mondta, ez a béke ára, mert ez a háború ára valójában - mondta az egészségügyi államtitkár.

Rosszak a látási viszonyok az utakon.

Magyar Péter elbukhat a bizonytalanok körében.

A vele egy oldalon állókat sem kíméli a Tisza Párt elnöke.

A vajdasági magyarok a Fidesz mellett.

A britek megelőző lépést tettek.

A gyermekkönyvek ma már az ideológiáról szólnak.

Kínos vereség: az utolsó percekben kapott góllal búcsúztak a Király-kupából egy másodosztályú csapat ellen.

Vlagyimir Putyin kész lenne alkura, míg Volodimir Zelenszkij vonakodik.

A magyar válogatott pénteken Lengyelország ellen kezdi meg a csütörtökön rajtoló Eb-t, rögtön kulcsmeccs lesz a nyitány.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.