Gyurcsányék titkosszolgálata is fizette Pressman kampányemberét
Tanácsadást rendeltek az oroszoknak való kémkedés gyanújába keveredett főigazgatók .
Tanácsadást rendeltek az oroszoknak való kémkedés gyanújába keveredett főigazgatók .
A tanúk szavahihetősége is szóba kerülhet kedden a Fenyő János meggyilkoltatása vádjával zajló perben.
Portik Tamás, a hazai szervezett bűnözés egykori kulcsfigurája 2008-ban alkut kötött a Gyurcsány Ferenc-féle polgári titkosszolgálattal.
Laborc Sándorhoz kötődnek a rendszerváltás utáni évtizedek legsúlyosabb nemzetbiztonsági botrányai, még attól sem riadt vissza, hogy a szervezett bűnözéssel is cimboráljon.
Az ellenzékben lévő Orbán Viktorról és Kövér Lászlóról külön mappát vezetett a Nemzetbiztonsági Hivatal akkori feje, Laborc Sándor.
Gyurcsány Ferenc felhorgadt a Pegasus-ügy kapcsán, pedig ha bármikor is történt ilyen, akkor az ő idejében valóban megfigyeltek újságírókat és ellenzékieket.
Nyilvánosságra hozta a Legfőbb Ügyészség a Gyurcsány-kormány titkosszolgálati vezetőit érintő ügy egyes részleteit, valamint az ennek kapcsán hozott bírósági döntések kivonatait.
Döbbenetes módon a hivatal hivatásos állományú tagjainak személyéről, személyiségéről, esetleges támadhatóságáról, beszervezhetőségéről is adatokat szereztek az oroszok.
A Kaposvári Törvényszék 2016-ban mind a négy vádlottat bűncselekmény hiányában felmentette a vádak alól. Ezt követően indult a vizsgálat.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Nem zörög a haraszt…
A gázolásos támadással a merénylet elkövetője visszatért a korábban alkalmazott terrorista módszerek egyikéhez – mondta lapunknak Kis–Benedek József, nemzetbiztonsági szakértő.
A keresztény emberekkel és jelképekkel való tudatos leszámolás történt Magdeburgban.
Az ukrán világklasszis mindhárom pontozónál – mondhatni simán – 116-112-re nyerte a meccset.
A magdeburgi katedrálisban gyászszertartáson emlékeztek meg a karácsonyi vásáron történt támadás áldozatairól.
Az új vezetés azt közölte, hogy ezzel a lépéssel a szíriai népnek a békét és a stabilitást megteremtő nemzetközi kapcsolatok kiépítésével kapcsolatos óhajának kívántak eleget tenni.
A Star Wars világából származó új csomag jöhet jövőre.
A Neptun Búvárklub a Mályi-tó fenekén pezsgőzik majd szilveszterkor.
A baloldali városvezető többmilliárdos hitelt szeretne felvenni.
Drámai átalakuláson megy keresztül a világhatalmi szerkezet.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.