Gyurcsány embere osztja a tanácsokat a fővárosi piacoknál
A DK-s Lakos Imre havonta 900 ezer forintot kap a tanácsadói munkájáért.
A DK-s Lakos Imre havonta 900 ezer forintot kap a tanácsadói munkájáért.

A rovott múltú Lakos Imre a fekete öves balliberális kijáróemberek egyike, egykor az SZDSZ-ben politizált, jelenleg a DK újbudai alapszervezetét vezeti.

Schiffer András a közösségi oldalán számolt be arról, hogy pert nyert Czeglédy Csaba és védence ellen.

Novák Előd feljelentést tett hűtlen kezelés miatt az ellenzéki vezetésű önkormányzatnál történtek után.

Novák Előd újbudai önkormányzati képviselő azt mondta: Lakos Imre „keresztülnyomott egy kisebb korrupciós ügyet”, és bejelentette, hogy pártja hivatali visszaélés miatt feljelentést tesz az ügyben.
Felmentették Molnár Gyulát, Újbuda volt szocialista polgármesterét és Lakos Imrét, a kerület egykori szabaddemokrata alpolgármesterét.
Felfüggesztett börtönbüntetés kiszabását kérte az ügyészség hivatali visszaélés miatt Molnár Gyulára, Lakos Imrére és egy vádlott-társukra egy telekügylet miatt.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Nagy a baj,.

A fideszes képviselő szerint csak az lehet a megoldás, hogy ha az emberek a kormánypártok mellett szavaznak.

Borús, barátságtalan időnk lesz.

Az egyik résztvevő akár nyolc évet is kaphat.

Deutsch Tamás lerántja a leplet Brüsszel tervéről.

Libanon többet nem sodródhat bele olyan konfliktusba, amelyhez nincs köze.

A szélsőbaloldali európai parlamenti képviselő újra akcióban.

A spanyol másodosztályú Albacete számára a Real Madrid januári kiejtését követően a másik gigász, a Barcelona már sok volt a Király Kupában.

Nem véletlen, hogy a magyar kormány következetesen szigorúbb álláspontot képvisel a kérdésben.

A Puskás Akadémia nagy meccsre készül.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.