Fordulat M. Richárd, a Dózsa György úti gázoló ügyében
Döntött a Központi Nyomozó Főügyészség.
Döntött a Központi Nyomozó Főügyészség.
M. Richárdot átverhették a vádlott társai, így szimpla csalásról lehet szó, mondja védője.
M. Richárd a gyámság alá helyezéssel megúszhatta volna a felelősségre vonást.
Fél évet már letöltött a letartóztatásban a három év hat hónapos szabadságvesztésből.
A zsarolási ügynek nyolc gyanúsítottja van, közöttük olyan közismert bűnözők, mint M. Richárd.
A törvényszigorítás eredményeképp akár börtönbüntetésre is ítélheti a bíróság azt, aki eltiltás hatálya alatt vezet gépjárművet.
Az akkor még szabadlábon lévő M. Richárd kétszer is megszegte a kijárási korlátozást, a rendőröknek hamis munkáltatói igazolást mutatott be.
Egyelőre ismeretlen ok miatt kért M. Richárd védője halasztást az előkészítő ülésre.
A Dózsa György úti kettős halálos baleset okozójáért két civil ruhás nyomozó indult el a lakására.
M. Richárd Szilveszterkor is munkát adott a hatóságoknak, amikor saját pizzériájában drogozott egy társaságban.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A hódmezővásárhelyi hajóágyú újra elszabadult: minden politikust felakasztanának, aki nem tetszik a baloldalnak.
Nem úgy alakult az Ausztria elleni párharc első napja, ahogyan azt reméltük.
Bombagóllal indult a kupaforduló.
A lengyel drónincidens eszkalálódik.
Ajkán biciklizés közben támadt rá egy kutya a kis Donátra.
Újabb civilt vittek el.
Castel szerint a lengyel légtérsértés komoly figyelmeztetés a NATO-nak, Izrael katari csapása politikai üzenet is volt.
Ez nem semmi.
Ajkán biciklizés közben támadt rá egy kutya a kis Donátra.
Újabb civilt vittek el.
Castel szerint a lengyel légtérsértés komoly figyelmeztetés a NATO-nak, Izrael katari csapása politikai üzenet is volt.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.