Nem bírta végigülni a tárgyalást a Dózsa György úti gázoló

Rossz egészségügyi állapotban van M. Richárd, a Dózsa György úti gázoló, aki a vesztegetés miatt ellene indult per hétfői bizonyítási eljárását nem tudta végigülni. Azt tagadja, hogy meg akart volna vesztegetni egy rendőrt, hogy visszakapja bevont jogosítványát.

2022. 03. 01. 16:35
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A III. rendű vádlott kapcsolatba lépett az általa jól ismert II. rendű vádlottal, akiről úgy tudta, hogy rendőrségi kapcsolatokkal rendelkezik, és tájékoztatta őt M. Richárd ajánlatáról. A II. rendű vádlott – aki valójában semmilyen protekcióval nem rendelkezett a rendőrségen – vállalta, hogy hatszázezer forintért cserébe egy vezető beosztású rendőr ismerősén és annak egyik kapcsolatán keresztül segít a vezetői engedély visszaszerzésében. Az I. rendű vádlott ezért előlegként háromszázezer forintot juttatott el a II. rendű vádlottnak, aki a megbízást – rendőri kapcsolata híján – nem tudta végrehajtani, célja csupán a pénz megszerzése volt. 

A 2017 májusában történt Dózsa György úti baleset után a II. rendű vádlott valótlanul azt állította, hogy a nyomozást vezető rendőr az ismerőse és hatszázezer forint ellenében hajlandó az eljárást az I. rendű vádlott számára kedvezően befolyásolni. 

Az I. rendű vádlott ezért – a III. rendű vádlotton keresztül – háromszázezer forintot adott a II. rendű vádlottnak azzal, hogy a korábban bevont vezetői engedélyének visszaszerzését is kéri. A II. rendű vádlott valójában azonban nem állt kapcsolatban hivatalos személlyel, az átvett pénzt pedig ezúttal is saját céljára fordította. A III. rendű vádlott 

közölte M. Richárddal, hogy a vezetői engedélyének visszaszerzéséhez meg kell jelennie a záróvizsgán, és felajánlotta neki, hogy majd ő elmegy helyette, ezért elkérte az I. rendű személyi igazolványát és lakcímkártyáját is. 

A III. rendű vádlott végül több vizsgán és egy utánképzésen is részt vett az I. rendű vádlott nevében, és – több sikertelen alkalom után – 2017 augusztusában végül levizsgázott, amelyről a hatóság igazolást állított ki. A valótlan adatokat tartalmazó közokirat alapján az I. rendű vádlottnak lehetősége nyílt a vezetői engedélye visszaszerzésére, azonban ez már nem történt meg, mert az illetékes kormányhivatal időközben ismét elrendelte a vádlott vezetési jogosultságának szüneteltetését. 

Az ügyészség az I. rendű vádlottat kötelesség megszegésére irányuló hivatali vesztegetés, hivatali helyzettel visszaélésre irányuló hivatali vesztegetés és bűnsegédként elkövetett közokirat-hamisítás bűntettével vádolja. A II. rendű terhelttel szemben vesztegetést állítva elkövetett befolyással üzérkedés bűntette, míg a III. rendű vádlottal szemben bűnsegédként elkövetett kötelesség megszegésére irányuló hivatali vesztegetés, bűnsegédként elkövetett hivatali helyzettel visszaélésre irányuló hivatali vesztegetés és közokirat-hamisítás bűntette miatt emeltek vádat. 

A bizonyítási eljárás május 16-án folytatódik.

Borítókép: M. Richárd a Razzia című bűnügyi adásban nyilatkozott (Forrás: YouTube)

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.