„Zenéje egyanyagú, önmagában zárt” – ma nyolcvan éve halt meg Bartók Béla + videó
Bartók zeneszerzőként, valamint népzenei hagyományunk gyűjtőjeként és földolgozójaként egyaránt nagy életművet hagyott hátra.
Bartók zeneszerzőként, valamint népzenei hagyományunk gyűjtőjeként és földolgozójaként egyaránt nagy életművet hagyott hátra.

Állandó klubsorozatot indított a Vágtázó Csodaszarvas a Fonó Budai Zeneházban.

„A magyar népdal az egész magyar lélek tükre” – így fogalmazott Kodály Zoltán. Ehhez a gondolathoz csatlakozott a Librettó műsorában két Kossuth-díjas művész.

Az Infusion Trio az egyetlen looper zenekar hazánkban. Mi köze ennek a magyar népzenéhez?

2020-ban a hagyományos magyar népzenét játszó hegedűsök jelentkezését várták az egész Kárpát-medencéből.

A saját szerzemények mellett különleges, felemelő élményt kínál a Psalmus Hungaricus-átirat.

A magyar népzene keleti párhuzamait is bemutatja a szeptember 19. és 21. között megrendezendő 29. Kecskeméti Népzenei Találkozó – közölte Agócs Gergely népzenész, népzenekutató kedden az M1 aktuális csatornán.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A frakcióvezető szerint a „konvergenciaprogramnak” nevezett dokumentum a baloldal régi adóemelési terveit tükrözi, függetlenül attól, hogy Magyar Péter mit tagad. Kocsis hangsúlyozta: a Tisza Párt gazdasági munkacsoportja maga írta alá a programot.

A párt személyes adatokkal élhetett vissza.

A honvédelmi miniszter Siófokon arra kérte az embereket, hogy írják alá a petíciót Brüsszel háborúpárti kezdeményezése” ellen. Úgy fogalmazott: a nyomásgyakorlás ellenére csak közösségi támogatással lehet megvédeni a magyar érdekeket.

A Tisza Párt kiszivárgott adócsomagjáról Bütyök, azaz Magyar Péter azt bírta mondani, hogy ami az Indexen megjelent, nem más, mint egy „hamis másolat”.

Moszkva válaszlépéseket készít elő arra az esetre, ha az Európai Unió lefoglalná Oroszország kintlévőségeit — jelentette ki Marija Zaharova.

Egyre népszerűtlenebbek a kormánypártok a németeknél.

Andrej Babis, az ellenzéki Elégedetlen Polgárok Akciója (ANO) kormányalakítási tárgyalásokkal megbízott elnöke csütörtök este bejelentette, hogy megválik az Agrofert holdingtól, amelynek eddig egyedüli tulajdonosa volt.

Robbie Keane elégedett volt csapata hozzállásával.

A kormánybiztos arra figyelmeztetett, hogy a kábítószeripar határok nélkül támad, ezért Magyarország minden eszközzel védi határait és a fiatalokat. A hatóságok több mint 50 tonna drogot és alapanyagot foglaltak le nemzetközi együttműködésben, miközben a rendőrség három hónap alatt több mint 4500 iskolai prevenciós programot tartott.

Zanzák és a fejvadász kultúrák öröksége.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.