– A Cross the Over című, januárban megjelent albumotokról Bartók Béla: Román népi táncok című darabjának feldolgozásához a Sümegi várban forgattatok. Miért erre a helyszínre esett a választás?
– Annyit tudtunk a zenekarral, hogy egy várban szeretnénk forgatni, hiszen az új lemez kapcsán jött egy új koncepció, több magyaros dallammal. A fotózásunk is egy várban volt.
– Hogyan kapcsolódik a dalotok a történelmi lovasjátékokhoz? Miért éreztétek úgy, hogy a Sümegi várban megrendezésre kerülő Történelmi Lovasjátékok hangulata illik a dalhoz/kliphez?
– A zene virtuózitása és a lovagi játék között találtunk egy hasonlóságot. Ahogy a lovagok is megküzdenek egymással, mi zenészek is nagyon küzdünk, de szerencsére nem egymás ellen.

– Mennyire tudtatok azonosulni a Sümegi vár miliőjével?
– A klipforgatást megelőzte egy helyszínbejárás. Emlékszem, amikor beértünk Sümegre, és megpillantottam a várat, egy pillanatra szóhoz sem jutottam, annyira elvarázsolt a látvány! Már ott, amikor körbevezettek bennünket, tudtuk, hogy ez a mi helyszínünk.
– A klipben látványos, lovas és tüzes mutatványok is szerepelnek. Milyen volt mindezt a helyszínen átélni? Ti kipróbáltatok valami izgalmasat? Lovaglás, célbalövés?
– Úgy éreztük magunkat, mint a kisgyerekek. Annál a résznél, amikor a lovasokról készültek a felvételek, beültünk az első sorba, és végigizgultuk a játékokat. Jó volt látni, ahogy a lovagok teljes átéléssel és profin küzdöttek. Mivel a klipforgatásra csak egy napot tudtunk szánni, ezért minden időt a munkára fordítottunk. Azért a lovakat megsimogattuk!

– Voltatok esetleg a Balatonnál is a klipforgatás apropóján?
– Nagyon durva, hogy a várból lehet látni a Balatont! Hazafelé naná, hogy lementünk egy jó kis esti fürdésre és pizzázásra!

Fotó: InFusion Trio hivatalos
– Hol léptetek már fel az InFusion Trióval a Balaton körül? Mesélj el egy kedves koncertes élményt.
– A zenekar egyik legemlékezetesebb fellépése a Veszprémi Utcazene Fesztiválon volt. Első alkalommal játszottunk ott, teljesen ismeretlen volt a csapat a nagyérdemű előtt. Egy kis színpadunk volt és ugyanebben az időpontban a nagyszínpadon is ment a show. Viszont nálunk annyira jó volt a hangulat, hogy odajött a szervező és megkérdezte, hogy van-e kedvünk még egy órát játszani, mert az utánunk lévő banda már nem jön. Adta magát a dolog, rázendítettünk még egy órát, így közel 300 ember táncol és érezte jól magát aznap este a koncertünkön.