A magyar népzene őserejű áradása + videó

Grandpierre Atilla csillagász és zenész is egyben, hiszen ötéves korában kijelentette, hogy csillagász lesz, majd hétéves korában azt, hogy énekes. A Vágtázó Halottkémek zenekar után létrehozta 2005-ben a Vágtázó Csodaszarvas együttest. Lemezeiken az ősi népzenéhez közeli zenék népi hangszereken csendülnek fel. Most a zenekar újabb mérföldkőhöz érkezett. Útjára indult a Vágtázó Csodaszarvas Népzene és spiritualitás című klubja a Fonó Budai Zeneházban. Az esteken a magyar néplélek valóságos ereje, az őserejű magyar népzene értelmezései állnak a központban. A beszélgetést Bartók Béla születésének 142. évfordulója alkalmából közöljük.

20230204 Budapest Vágtázó Halottkémek koncert a Magyar Zene Házában. Fotó: Mirkó István (MI) Magyar Nemzet képen: Grandpierre Atilla énekes Fotó: Mirkó István

– A Vágtázó Csodaszarvas együttes az ősi, mágikus erejű népzenéhez szeretné közelebb hozni a hallgatókat. Ön mikor találkozott először ezzel az ősi erejű, ösztönös zenével?
– Tizenhét éves koromban egyszer a barátaimmal ki szerettük volna próbálni a zenélést, alkalmi hangszereken kísérleteztünk. Ez azonban nem bizonyult elég izgalmasnak, s így elkezdtem keresni magamban, tulajdonképpen mi is az a zene bennem, ami szeretne megvalósulni. Egyszer csak valami egészen különös dolog történt: önfeledt állapotba kerültem és elkezdtem rohanni egyenesen a szekrény felé. Dörömböltem, egyre gyorsabban és erősebben, s egyszer csak énekelni kezdtem. Kiröpült belőlem egy soha nem hallott, keletiesnek tűnő ének. S amikor vége lett, visszatértem a mindennapi világunkba. A többiek ekkor megjegyezték, nem is tudták, hogy egy müezzin lakik bennem. Később sok ehhez hasonló élményben volt részen, s próbáltam megérteni ezeket a tapasztalatokat.

Grandpierre Attila saját élményeit követően kezdett el az őserejű zenével foglalkozni (Fotó: Vágtázó Csodaszarvas)

–  Mikor kezdett magyarázatok után kutatni az ösztönös müezzin­énekkel kapcsolatosan?
– A Vágtázó Halottkémek együttes már az 1970-es évek második felében országszerte híressé vált. ’82-ben elhívtak egy sajtótájékoztatóra, hogy arról kérdezzenek, mi ez a zene, amit játszunk. Én sem tudtam, csak azt, hogy ösztönösen jön, és őrületes hatású. A kérdéseimre a zene mibenlétével foglalkozó könyvekben kerestem a választ. Egyikben sem találtam semmi fogódzót ahhoz, ami velem történt. Majd a kezembe került Bartók Béla Mi a népzene? című kis füzete, melyben a népzenekutató- és -gyűjtő leírta pontosan ugyanazt, amit átéltem. Bartók Béla ugyanis azt mondja, hogy a népzenének két válfaja létezik: az egyik, amit ismerünk, de van egy másik is, amit ő igazi parasztzenének nevezett. Ez utóbbinak pedig három tulajdonsága van: különleges tudatállapotban születik, minden kulturális befolyástól mentesen, és egy elemi erő, egy természeti erő hajtja. Mindhárom jellemző pontosan illett arra, ami velem történt. Még izgalmasabb volt a számomra ennek a természeti erőnek a mibenléte. Fizikus-csillagász szakon végeztem. Tudtam arról, hogy létezik az életnek is egyetemes természettörvénye, ezt Bauer Ervin elméleti biológiája bebizonyította. Csillagászként felismertem ennek az élettörvénynek a kozmikus jelentőségét.

Ha az élettörvény a világegyetem alaptörvénye, akkor össze vagyunk kötve minden élettel, a mindenség életével. Az élet működésben levő alkotóerő. Tehát az emberi alkotóerő képes a kozmikus alkotóerőből meríteni. Az igazi parasztzene ebből az időtlen alkotóerőből fakad, ösztönösen, a néplélek mélyéből, a kozmikus alkotóerőből. Az ősi népzene kutatása segített abban, hogy kidolgozzam az élő világegyetem átfogó tudományát. Bartók ezt is megsejtette.

Azt írta az igazi parasztzenéről: „ez a muzsika ugyanazzal a szerves szabadsággal fejlődött, mint a természet egyéb élő szervezetei, a virágok vagy az állatok”. Bartók Béla zseniálisan megsejtett egy olyan tágabb természettudományt, ami a fizikai erőkön túl a kozmikus életerőt is magában foglalja.

– Vajon mi motiválhatta Bartók Bélát a népzenekutatásban?
– Bartók Béla halálát követően, pontosabban 1948-ban Baló József Bartók és a népzene címmel írt doktori értekezést, melyben Baló feltárta, miért is foglalkozott Bartók a népzenével. Úgy fogalmazott: „Bartók tudományos műveinek és művészi alkotásainak analízise arról győz meg minket, hogy a mestert világnézete sodorta a nép felé. Mint parton álló figyelte a nagyváros sodrát, melynek embere Aristippos hedonista életművészetét vallja: élni a jelennek, nem törődni a jövővel és a múlttal. Látja, hogy lelkéből a cím, rang, hír kiölt minden humanitást, őszinteséget, s ezért embertelenné és képmutatóvá deformálódott, aki az álarc vértje mögül harcol mindenki ellen. Bartók megérzi, hogy e feszültség robbanása maga alá temeti a magát kulturáltnak kendőző embert.” Így folytatta e gondolatot: „A megborzongó és kiábránduló mester keresi az ősembert, akinek tudását a civilizáció máza és jellemét az etikett formulái befödték, eltemették. Keresi az ősembert, akinek lelkében őszinteségre és világban otthonra talál.” És megtalálta Székelyföldön. 

Amikor pedig visszatért székelyföldi gyűjtéséről, így nyilatkozott a pesti újságíróknak: „bár egy fillér nélkül jöttem meg, de a világ legnagyobb kincsét hoztam haza.”

– Most pedig a Vágtázó Csodaszarvas zenekarral ön is az őserejű népzene mibenlétét kutatja a Népzene és spiritualitás című klubsorozatban. Milyen volt az eddigi két beszélgetés a Fonó Budai Zeneházban?
– Bartók Béla népzene-értelmezését nagyon időszerűnek találom a XXI. században, a fenntarthatóság évszázadában. Ahhoz, hogy ráeszméljünk arra, hogy az élet rendkívüli jelentőségű, fontosabb például a pénznél és a nyugati civilizációban felkínált használati értékeknél, szükségünk van egy teljesebb életérzésre, világlátásra és élményvilágra, amit a népzene ősi rétege, ősi erejű válfaja biztosítani tud. A klubsorozat és a koncertek célja egyaránt, hogy közösen, egymást inspirálva megteremtsük az ihlet életközösségét, feltöltődjünk a kozmikus életerővel, teljesebb emberré váljunk. Elsőként Hamar Dániellel, a Muzsikás együttes alapítójával beszélgettem, aki megosztotta velünk azt a gyimesi élményt, amikor látta megnyilvánulni ezt a katartikus őserőt a táncoló-éneklő emberekben. A második klubesten Hoppál Mihály sámánságkutató volt a vendégünk, akitől az ősi természetvallásról, a magyar ősvallásról tudtunk meg nagy hatású gondolatokat.

– Mivel folytatódik a sorozat?
– A következő, május 19-i találkozón Toót-Holló Tamás íróval, a Media­works kulturális divíziója, a Kultúrnemzet vezetőjével a magyar néplélek ősrétegében rejlő, ma is rendkívüli jelentőségű spirituális erőről fogunk beszélgetni. Ezt követi a moldvai táncház, majd a Vágtázó Csodaszarvas-koncert, amelyen a moldvai népzene áll a központban. Az a cél, hogy újabb nagy lépéssel közelebb kerüljünk a magyar népzene ősi rétegéhez és az őserejű magyar népzenéhez.

Bemutatjuk azt a különleges kincset is, amelynek forrása Balogh Sándor moldvai hangszeres dallamokról írt könyvének CD-melléklete. Ezen öt igazi őserejű felvételt találtam. Az egyik dalt már fel is dolgoztam. Sikerült ezt az őserőt még jobban előcsalogatni. A magyar néplélekben rejlő őserő rendkívüli jelentőségű a magyar nemzeti önazonossághoz, ahhoz, hogy saját gyökereinkre építve feltöltődjünk azzal az életerővel, amelynek révén elősegíthetjük a magyarság felemelkedését.

Borítókép: Grandpierre Attila (Fotó: Mirkó István)