A magyar népzene őserejű áradása + videó

Grandpierre Atilla csillagász és zenész is egyben, hiszen ötéves korában kijelentette, hogy csillagász lesz, majd hétéves korában azt, hogy énekes. A Vágtázó Halottkémek zenekar után létrehozta 2005-ben a Vágtázó Csodaszarvas együttest. Lemezeiken az ősi népzenéhez közeli zenék népi hangszereken csendülnek fel. Most a zenekar újabb mérföldkőhöz érkezett. Útjára indult a Vágtázó Csodaszarvas Népzene és spiritualitás című klubja a Fonó Budai Zeneházban. Az esteken a magyar néplélek valóságos ereje, az őserejű magyar népzene értelmezései állnak a központban. A beszélgetést Bartók Béla születésének 142. évfordulója alkalmából közöljük.

20230204 Budapest Vágtázó Halottkémek koncert a Magyar Zene Házában. Fotó: Mirkó István (MI) Magyar Nemzet képen: Grandpierre Atilla énekes Fotó: Mirkó István

– Vajon mi motiválhatta Bartók Bélát a népzenekutatásban?
– Bartók Béla halálát követően, pontosabban 1948-ban Baló József Bartók és a népzene címmel írt doktori értekezést, melyben Baló feltárta, miért is foglalkozott Bartók a népzenével. Úgy fogalmazott: „Bartók tudományos műveinek és művészi alkotásainak analízise arról győz meg minket, hogy a mestert világnézete sodorta a nép felé. Mint parton álló figyelte a nagyváros sodrát, melynek embere Aristippos hedonista életművészetét vallja: élni a jelennek, nem törődni a jövővel és a múlttal. Látja, hogy lelkéből a cím, rang, hír kiölt minden humanitást, őszinteséget, s ezért embertelenné és képmutatóvá deformálódott, aki az álarc vértje mögül harcol mindenki ellen. Bartók megérzi, hogy e feszültség robbanása maga alá temeti a magát kulturáltnak kendőző embert.” Így folytatta e gondolatot: „A megborzongó és kiábránduló mester keresi az ősembert, akinek tudását a civilizáció máza és jellemét az etikett formulái befödték, eltemették. Keresi az ősembert, akinek lelkében őszinteségre és világban otthonra talál.” És megtalálta Székelyföldön. 

Amikor pedig visszatért székelyföldi gyűjtéséről, így nyilatkozott a pesti újságíróknak: „bár egy fillér nélkül jöttem meg, de a világ legnagyobb kincsét hoztam haza.”

– Most pedig a Vágtázó Csodaszarvas zenekarral ön is az őserejű népzene mibenlétét kutatja a Népzene és spiritualitás című klubsorozatban. Milyen volt az eddigi két beszélgetés a Fonó Budai Zeneházban?
– Bartók Béla népzene-értelmezését nagyon időszerűnek találom a XXI. században, a fenntarthatóság évszázadában. Ahhoz, hogy ráeszméljünk arra, hogy az élet rendkívüli jelentőségű, fontosabb például a pénznél és a nyugati civilizációban felkínált használati értékeknél, szükségünk van egy teljesebb életérzésre, világlátásra és élményvilágra, amit a népzene ősi rétege, ősi erejű válfaja biztosítani tud. A klubsorozat és a koncertek célja egyaránt, hogy közösen, egymást inspirálva megteremtsük az ihlet életközösségét, feltöltődjünk a kozmikus életerővel, teljesebb emberré váljunk. Elsőként Hamar Dániellel, a Muzsikás együttes alapítójával beszélgettem, aki megosztotta velünk azt a gyimesi élményt, amikor látta megnyilvánulni ezt a katartikus őserőt a táncoló-éneklő emberekben. A második klubesten Hoppál Mihály sámánságkutató volt a vendégünk, akitől az ősi természetvallásról, a magyar ősvallásról tudtunk meg nagy hatású gondolatokat.

– Mivel folytatódik a sorozat?
– A következő, május 19-i találkozón Toót-Holló Tamás íróval, a Media­works kulturális divíziója, a Kultúrnemzet vezetőjével a magyar néplélek ősrétegében rejlő, ma is rendkívüli jelentőségű spirituális erőről fogunk beszélgetni. Ezt követi a moldvai táncház, majd a Vágtázó Csodaszarvas-koncert, amelyen a moldvai népzene áll a központban. Az a cél, hogy újabb nagy lépéssel közelebb kerüljünk a magyar népzene ősi rétegéhez és az őserejű magyar népzenéhez.

Bemutatjuk azt a különleges kincset is, amelynek forrása Balogh Sándor moldvai hangszeres dallamokról írt könyvének CD-melléklete. Ezen öt igazi őserejű felvételt találtam. Az egyik dalt már fel is dolgoztam. Sikerült ezt az őserőt még jobban előcsalogatni. A magyar néplélekben rejlő őserő rendkívüli jelentőségű a magyar nemzeti önazonossághoz, ahhoz, hogy saját gyökereinkre építve feltöltődjünk azzal az életerővel, amelynek révén elősegíthetjük a magyarság felemelkedését.

Borítókép: Grandpierre Attila (Fotó: Mirkó István)