Újabb drogfogás, ezúttal Makón bukott le egy díler
A nő beismerte a bűncselekményt.
A nő beismerte a bűncselekményt.


Megszólalt a kezdeményező.


Gondatlanságból elkövetett emberöléssel vádolják a gazdát.

Az építési és közlekedési miniszter a kínai beruházásokról is beszélt.

Virágvasárnap napján Csongrád-Csanád vármegyében tett látogatást a miniszterelnök.

A fejlesztés megduplázta a fürdő korábbi kapacitását – jelentette be Lázár János.

A marxizmus–leninizmus világszerte százmillió ember haláláért felelős.

A miniszter azt is elmondta, hogy hatalmas esélyt lát arra, hogy Makó turisztikai központtá váljon.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A mentésben a kalocsai tűzoltók, a hajósi önkéntesek, a körzeti megbízott és mentősök vettek részt.

A kormányzati beruházások érdemben javították a főváros közlekedési infrastruktúráját.

Érkeznek a gyerekek és az unokák a kormányfőhöz.

Életveszélyesen megsebesítette volt élettársát.

Boldog karácsonyt!

Cáfolta a hírportál értesüléseit a szóvivő.

Instagram-oldalán üzent ukrán barátainak.

Nasry Asfura konzervatív üzletembert hirdették ki győztesnek.

Az egyik legszebb keresztény karácsonyi hagyomány a célkeresztben.

A magyar válogatott csapatkapitánya öt fotóból álló kis albumot dobott össze.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.