Égi édesanya
Nagyboldogasszony ünnepe más, mint Mária mennybevétele, még ha ugyanazt is ünnepeljük, mint a nyugati népek.
Nagyboldogasszony ünnepe más, mint Mária mennybevétele, még ha ugyanazt is ünnepeljük, mint a nyugati népek.

Sokan gyűltek össze Mária tiszteletére az ünnepi érseki misén és a „Szent Korona”, illetve a „Minden forrásom belőled fakad” elnevezésű virágkocsik megáldása alkalmából. Az eseményen Kásler Miklós miniszter és Völner Pál államtitkár is tiszteletét tette.

Ma, Nagyboldogasszony napján debütál a Magyar Rhapsody Projekt Levédia című albumának első videóklipje. Régi magyar himnuszunk a Boldogasszony Anyánk. Kölcsey XIX. században született műve előtt ez a dallam volt a Magyarság néphimnusza.

A díjról szóló oklevél a legbátrabb magyar újságírót méltatja.

Szent István király ezen a napon ajánlotta Magyarországot Szűz Mária oltalmába.

Jeruzsálemben az V. században már megemlékeztek az ünnepről, amelyet Dormitio sanctae Mariae-nek, azaz „a Szentséges Szűz elszenderülésének” neveztek.

Gájer László felidézte: a Szűz Mária-kultusz ősidők óta jelen van Magyarország életében. Már a pogány magyaroknak fontos volt a nagyasszony tisztelete, és ennek a kultusznak megkeresztelt változata az, hogy Szűz Máriát „elfogadtuk”.
Elistentelenedő, rút világunkban hívő embernek üde színfolt a mai nap. Kapaszkodó. Szűz Mária halálára és mennybevételére emlékezik a katolikus egyház augusztus 15-én.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Erős hét, és még nincs vége.

Az amerikai elnök szereti a magyarokat, a háborút pedig utálja – mondta reggeli rádióinterjújában a miniszterelnök.

Nem vállalja a felelősséget tettééért Oláh József.

Orbán Viktor sikeres amerikai útja után minden második magyar a kormányoldal győzelmére számít, míg a Tisza győzelmét csak a magyarok harmada tartja valószínűnek.

Ha kell, kötelező jelleggel lesznek kénytelenek bevonulni a fiatalok.

A Volodimir Zelenszkij elnöksége alatt elszabadult korrupció miatt kemény megszorítások várhatók a háborúban álló országban.

Mindent felkutatnak a keresőcsapatok.

A francia klasszis a világbajnoki kijutás mellett mást is ünnepelhetett.

A liverpooli sajtóban a magyar középpályás került a fókuszba a csütörtök esti vb-selejtezők után.

Arajik Elojan kihagyott helyzete után Örményország minden esélye elúszott a vb-részvételre.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.