Aki mindezt teljes lózungnak tartja, a templomokat ásatag fényűzésnek, a tűzijátékot pedig értelmetlen puffogtatásnak, az nézze meg a zarándoklatok résztvevőit, esetleg a budapesti utcákat szombat este! Az ünnep változik az emberrel, s ebből a szempontból teljesen mindegy, hogy rakéták rajzolnak csillagokat az éjszakai égboltra vagy az oltáriszentséget viszi a pap a körmenet élén. Az ünnepet át kell élni, és bizony át is fogja élni mindenki, aki elmegy. Pedig bizony egyszerűbb volna tévén keresztül figyelni az éjszakai csillagszórókat, de a közösségi élményt semmi sem adja vissza. Aki pedig ezt a közösségi élményt választja, az kimondva-kimondatlanul ünnepli a magyarságát, a múlt dicsőségét és fájdalmát, s körbenézve azt mondhatja, de jó, hogy nem otthon ültem ezen az estén. Egy vagyok ebből a közösségből, annak a népnek a fia, amely nappallá varázsolta az éjszakát. Az ünnep nem egy digitális korba való esemény, nem lehet levagdosni az ünnepkör misztériumáról a sallangokat, hogy pőrén, egyesekből és nullásokból álló számsor maradjon, emberek nélkül. A mai kor gyermeke számára minden csatornán az harsog, hogy az élete kényelmetlen, s az új fejlesztésekkel kényelmessé tudja tenni, hogy csak azzal kelljen törődnie, ami igazán fontos. De ez nem igaz. A ma embere nagyon kényelmesen él, sokkal kevesebbet kell fáradoznia, mint szüleinek vagy nagyszüleinek. Csak számára már az is munka, hogy átélje az ünnepet, kiszakadjon a digitális mindennapokból.

Magyarország keresztény ország, minden porcikáját átitatja a krisztusi hit, levetkőzhetetlenül, letagadhatatlanul.

Nagyboldogasszony ünnepe más, mint Mária mennybevétele, még ha ugyanazt is ünnepeljük, mint a nyugati népek. De épp ezért olyan csodálatos és olyan magyar.

Borítókép: illusztráció (Forrás: Pixabay)