Egyre több állam lép fel a gyermekek érdekében
Az UNESCO is figyelmeztetett a veszélyre.
Az UNESCO is figyelmeztetett a veszélyre.
Egyesek szerint inkább a műsorvezetőről szólt az este, mint Donald Trumpról.
Miképpen lehet „szépségkirálynő” egy dagadt, rossz külsejű, visszataszító férfi?
Az egyesült államokbeli New Hampshire két kistelepülésén szerdára virradóra ismertté váltak az első elnökválasztási eredmények.
Donald Trump elnök a republikánus konvenció után New Hampshire-ben kampányolt.
Arra számítunk, hogy sok szabadságszerető hazafi eljön a nagygyűlésre és velünk ünnepli Amerikát.
A demokratáknál az esélyesnek tartott Bernie Sanders ezúttal maga mögé utasította Pete Buttigieg-et, Joe Biden ismét leszerepelt, míg a republikánusoknál Donald Trump újra 80 százalék feletti eredménnyel nyert.
A Politico című lap kedden azt emelte ki, hogy a demokraták elnökjelöltségére pályázók annyira gyengék, hogy még Joe Bidennek is van esélye.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Európa geopolitikai fontossága harmadrendűvé vált az USA számára.
Akik a mai Brüsszel zsoldjába állnak, nem lehetnek Magyarország vezetői.
A korábbi F1-es pilóta mindig szeretett Magyarországra járni.
Donald Trump atomtengeralattjárókat vezényelt új pozícióba Dimitrij Medvegyev napokban tett kijelentésére reagálva.
Marcin Romanowski szerint Lengyelországban alkotmányos puccs zajlik, de a jogsértések, a cenzúra és a megfélemlítés végül Donald Tusk politikai bukásához vezethet.
A fix 3 százalékos hitel közvetve az albérletpiacnak is kedvezhet.
Kameránkkal ellátogattunk a Liverpool szingapúri mezbemutatójára, ahol egy Szoboszlai-mezes férfi is feltűnt.
Marcin Romanowski szerint Lengyelországban alkotmányos puccs zajlik, de a jogsértések, a cenzúra és a megfélemlítés végül Donald Tusk politikai bukásához vezethet.
A fix 3 százalékos hitel közvetve az albérletpiacnak is kedvezhet.
Kameránkkal ellátogattunk a Liverpool szingapúri mezbemutatójára, ahol egy Szoboszlai-mezes férfi is feltűnt.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.