Ennek a filmnek az alkotói szuperzsenik voltak és látnokok – tessék csak körülnézni!

A másik film a Nagy Lebowski. Minden idők egyik legjobbja. Ebben van, amikor Maude elviszi Lebowskit egy előadásra, amelyben egy kövér, formátlan, rusnya, középkorú férfi „balettozik” habos tütükében. Azt az arcot nem lehet elfelejteni, amit a Töki vág közben.

Mondogatjuk, persze, hogy „hanyatlásvégi Róma”, meg „Nyugat alkonya”, meg egy civilizáció vége, meg a túlzott jólét mindig elmebajban végződik, ugyanis az emberek elveszítik emberhez méltó gondjaikat – mondogatjuk, de csak részigazságokat mondogatunk, amelyek valamiért sehogyan sem állnak össze egy nagy egésszé.

Mert tessék mondani: miképpen lehet „szépségkirálynő” egy dagadt, rossz külsejű, visszataszító férfi?! Mennyi ember elmezavara, kiégettsége, kognitív disszonanciája és tudathasadása szükséges ehhez?!

Egy pillanatra képzeljük el ezt az egészet! Megjelennek a színpadon a versenyzők. Csupa kedves, mosolygós, szép, fiatal lány, és közöttük az a rém. És mindenki pontosan tudja, hogy ez nem egy filmforgatás, nem is áprilisi tréfa, nem legénybúcsú és nem farsangi móka, nem, ez egy szépségverseny.

És akkor – gondolom, mert mindig így láttam, vagyis másképpen nem tudom elképzelni – felvonulnak a színpadon ők, a versenyzők, mindegyik a kezében tartja a számát. Igen. Vonulnak. Gondolom, előbb estélyiben, aztán fürdőruhában, aztán mondanak valami hülyeséget a világbékéről, aztán a zsűri zsűriz és döntést hoz. Na, én akkor szerettem volna kisegér lenni az asztal alatt, hogy halljam azt a döntéshozatalt.

Ismerve a mai világot, azt kell feltételeznem, hogy nem, egyetlen egy sem akadt. Ugyanis – ismerve ezt a mai világot, azt kell gondolnom – kétféle ember ült abban a zsűriben. Az egyik fajta ugyanolyan volt, mint a későbbi győztes. A másik fajta meg attól rettegett, hogy ha ki meri mondani a valóságot, akkor meghurcolják, kicsinálják, pellengérre állítják és tönkreteszik.

Így aztán előbb összenéztek, felismerték egymás tekintetében, hogy mi a megfelelő cselekvés ebben a helyzetben, majd egymásra licitálva mindegyik elmondta, miszerint a dagadt, visszataszító, abnormális pasi a legszebb. De ha nem is a legszebb, de mindenképpen a legbátrabb és a legklasszabb, amiért így fel merte vállalni saját magát, vagyis nem is kérdés, kinek kell megnyernie a versenyt.

És lőn.

És megnyerte.

Aztán boldogan és büszkén odaállt a kamerák elé, papírzsebkendővel felitatgatta örömkönnyeit, és így szólt:
„El vagyok ragadtatva, hogy én lehetek az első transznemű nő, aki helyi Miss America cím birtokosa, és remélem, hogy mindenkit büszkévé tudok tenni. […] Izgatottan várom a szolgálati évemet, és hogy áprilisban versenyezhessek a Miss New Hampshire címért, hogy mindannyian büszkék lehessetek rám.”

Hidd el, baba, sikerülni fog! Ma azokat az időket éljük, amikor a te álmaid a fontosak, a te álmaid nyertek polgárjogot, a te álmaid a nagyszerű álmok. S hamarosan további álmok fognak megvalósulni, további álmoknak fog tapsikolni a világ.

Már nem kell sokat várnunk a vakok célbalövő versenyére. A lábszépségverseny győztesének pedig nem lesz lába, egy sem, mivel levágta szegénynek a vonat. Mind a kettőt. De nehogy már ez az apróság keresztbe tegyen az ő álmainak! A katolikus szüzek szép beszéd versenyét egy ateista prosti fogja megnyerni egy slam poetryvel, és meg lesz majd magyarázva.

A marhasteakfaló versenyen egy vegán fog diadalt aratni, aki mindenmentes szója lattét fog kortyolgatni eltartott kisujjal, és a zsűri egyhangú döntése alapján ő, igen, éppen ő a legjobb steakfaló, mert nem kell leragadni mindig a hülye konvencióknál. (Arról nem is beszélve, hogy a mindenmentes szója latte mennyivel kevesebbet f…ngik, mint egy tehén…)

És így tovább.

Istenem, soha nem fogom tudni meghálálni, hogy hatvanéves vagyok…

Borítókép: illusztráció (Forrás: Pixabay)