Ancelotti nem kegyelmez, ezt már Viníciusszal és Neymarral is tudatta
A szövetségi kapitány jövőre vb-győzelemre akarja vezetni a brazil válogatottat.
A szövetségi kapitány jövőre vb-győzelemre akarja vezetni a brazil válogatottat.

A brazilra fontos meccsen nem számíthat klubja.

Beckham, Ibrahimovic, Mbappé – sorra jelentkeznek a PSG korábbi sztárjai, kivéve Messi.

Alig pár napra volt szüksége Brazíliában a szélsőnek, hogy lepipálja az al-Hilal játékosaként elért góljainak számát.

A brazil rögtön megkapta a csapatkapitányi karszalagot is.

Dorival Júnior Neymarra majd csak jövőre számít, és most Endrick sem került be a keretbe.

Korábban egy csapat sem volt képes arra, mint az elmúlt időszakban az al-Hilal.

A PSG sztárcsatára újabb fontos győzelem kovácsa volt a Real Sociedad elleni nyolcaddöntőben.

A brazil klasszis hétfőn 32, a portugál 39 eszendős lett.

Egy egykori modell elmondása szerint 10 éves kislányának, Jázmin Zoénak a brazil sztárlabdarúgó az édesapja.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Mórahalomról jelentkezett be Orbán Viktor.

Már a fizikai erőszaknál tart Magyar Péter szeretetország építése.

Családi összefogásból utcai balhé lett.

Jósoltak a veszprémi medvék.

A konferencia elnöke hangsúlyozta, hogy az AfD külpolitikai szakértőinek részvétele hozzájárulna a nyílt párbeszédhez.

Az európai tárolók töltöttsége többéves mélypontra esett vissza.

Politikai és elemzői konszenzus övezi azt a tételt, hogy eljött az új világrend, a réginek vége. Miként lehet ezt nevezni?

Paunoch Péter, a játékos ügynöke nyilatkozott lapunknak.

Kezd elegük lenni a békés turistáknak, illetve helyi lakosoknak a Porschék és Lamborghinik száguldozásából.

The disadvantage is insurmountable for Peter Magyar, according to Nezopont Institute’s opinion poll.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.