Él és virul az ellenzéki sajtó Magyarországon
Ráadásul az ellenzéki orgánumok több emberhez jutnak el, mint a kormánybarát médiumok.
Ráadásul az ellenzéki orgánumok több emberhez jutnak el, mint a kormánybarát médiumok.
Annyira sérült a sajtószabadság hazánkban, hogy nőtt az ellenzéki médiumok száma, ráadásul óriási profitot termelnek.
A díjazott munkásságát még Horn Gyula volt miniszterelnök is elismerte.
Néhány helyen ugyan elvesztette domináns szerepét a Fidesz–KDNP, új választórétegeket is sikerült megnyernie.
A Nézőpont Intézet felmérése szerint a fővárosiak Karácsony ellen fogadnának.
A Fidesz–KDNP főpolgármester-jelöltje jól használja ki az aktuális politikai helyzetet – mutatott rá a Nézőpont Intézet vezetője.
A reprezentatív kutatás alapján ezt gondolják a magyarok.
A számok nem hazudnak, komoly a gond.
A baloldali pártok nem erősödtek meg a kegyelmi ügy hatására.
A kegyelmi ügyben a konzekvenciát levonták, az érintettek pedig méltóságteljes döntést hoztak – hangsúlyozta Kovács Zoltán államtitkár.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Hibát hibára halmoz az amerikai repülőgépgyár, de lehet számára visszaút.
Mindent alárendelnének a kocsmabiznisznek.
Ez már nem csak sport: politikai elemzők figyelmét is felkeltette az NBA nyolcadik helyen draftolt játékosa.
A RÉGI JOBB VOLT – Farizeus képpel adják elő, hogy mennyire leromlott a közbeszéd színvonala.
A párizsi ügyészség kiberbűnözés elleni részlege nyomoz.
Az ukrán külügy közlésére reagált a magyar külügyminisztérium államtitkára.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök péntek este megerősítette, hogy folytatódik az amerikai fegyverszállítás országa részére.
A párizsi ügyészség kiberbűnözés elleni részlege nyomoz.
Az ukrán külügy közlésére reagált a magyar külügyminisztérium államtitkára.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök péntek este megerősítette, hogy folytatódik az amerikai fegyverszállítás országa részére.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.