Döntött a parlament: Fellélegezhetnek a fúrt kutak tulajdonosai
Továbbra is kell engedély ugyanakkor az új kutak létesítéséhez.
Továbbra is kell engedély ugyanakkor az új kutak létesítéséhez.
A Jobbik három javaslatot tett a bérek emelésére.
A Mi Hazánk a kilakoltatási moratórium meghosszabbítását sürgeti.
Orbán Viktor a jobbikos Lukács László Györgynek elmondta: a kormány partnerként tekint a kamarákra, és szívesen dolgozik velük együtt.
Párbeszéd – a Zöldhasúak Pártja – Dömötör Csaba szerint így kellene hívni az egyszázalékos támogatottságú formációt.
A Párbeszéd emellett fegyvereket küldene Ukrajnába.
Latorcai János többször is hiába kérte az aktivistákat, hogy fejezzék be az akciót.
Nem ártana legközelebb egyeztetni Ferenccel.
Az információs fejlődés miatt a posták az egész világon változáson mentek keresztül.
A baloldal elvett egy havi bért a pedagógusoktól, iskolákat záratott be, tizenötezer pedagógust elbocsátott és tandíjat vezetett be a pedagógusképzésre.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Ez nem semmi.
Először láthatjuk az MCU Doctor Doomját, és könnyen lehet, hogy Chris Evans is visszatér
A közfoglakoztatás valódi kapaszkodót jelent a munka világában.
Részletek a cikkben.
Trump amerikai elnök előző napi kijelentésére reagált Tusk.
Két ilyen párt is van Magyarországon.
Egészen elképesztő logisztikai feladatok, nagy izgalom és persze tisztelet. Soha nem volt ilyen kistelepülésről élő tévéközvetítés.
Trump amerikai elnök előző napi kijelentésére reagált Tusk.
Két ilyen párt is van Magyarországon.
Egészen elképesztő logisztikai feladatok, nagy izgalom és persze tisztelet. Soha nem volt ilyen kistelepülésről élő tévéközvetítés.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.