Pikó András és a balliberálisok unalmas receptje: adjunk el mindent a külföldieknek
A gyermekek, az idősek, a szociális intézmények közétkeztetését nem lehet vabank alapon intézni.
A gyermekek, az idősek, a szociális intézmények közétkeztetését nem lehet vabank alapon intézni.

A milliárdos spekuláns a 2008-as válságot is arra használta, hogy a személyes vagyonát gyarapítsa.

Ha így folytatódik a járvány Olaszországban, akkor pillanatokon belül a gyárakat is be fogják zárni, ami nyilván gazdaságilag beláthatatlan károkat okoz – hangzott el a Hír TV műsorában.

Az előírások betartása ahhoz is hozzájárult, hogy nőjön az állam vagyona, amely 2010-hez képest napjainkra 52 százalékkal, hatezermilliárd forinttal nőtt.

A balliberális politikusok egyik kedvenc mondata, miszerint az állam rossz gazda. Nem az állam a rossz gazda, hanem azok a politikusok, akiket 2010-ben sikerült az ellenzék padsoraiba küldeni.

Az DK beszél szakadékokról, amelynek vezetője az a Gyurcsány Ferenc, egy privatizációból meggazdagodott milliárdos, aki kormányzása alatt milliókat taszított szegénységbe.
A Kádár-rendszer hosszú nyugalmáért benyújtotta a valóság a számlát, a hagyományos államszerep összeroncsolódott a nyolcvanas évek végére, és az agonizáló nagyvállalatok számára sem volt gyógyír.

Az ukrán elnök utasította hétfőn a kormányt, hogy október elejére dolgozza ki és terjesszen elő törvényjavaslatot a földreformról, valamint készítse elő az állami vállalatok széles körű privatizálását a jövő év áprilisára.
Szeptembertől kilencven, főleg turisztikai vállalat részvényeit pályázat útján kívánja eladni a horvát állam.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Senki se tömegközlekedjen Budapesten megszokásból.

A szentendrei rendőrök nagy erőkkel keresik.

A pedagógus átlagbér már elérheti vagy meghaladhatja a havi bruttó 936 ezer forintot – közölte Maruzsa Zoltán.

Másfél hónap után végre mosolyognak Zoltán rokonai.

A szakértő szerint egyes katonai parancsnokok a ténylegesnél magasabb létszámot jelentettek, hogy több fegyverhez jussanak.

Ankarától nem messze történt a baleset.

A hozzátartozó kétségbeesetten próbált közbelépni.

Van egy köztes műfaj, amire csak kevesen gondolnak az ünnepek tájékán.

Talán ezzel sokan tudnak azonosulni.

Nyilvánosan restaurálják Egyiptomban Hufu fáraó napbárkáját.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.