Pikó András és a balliberálisok unalmas receptje: adjunk el mindent a külföldieknek

A gyermekek, az idősek, a szociális intézmények közétkeztetését nem lehet vabank alapon intézni.

Budapest, 2019. szeptember 13. Karácsony Gergely ellenzéki fõpolgármester-jelölt (j3), Gy. Németh Erzsébet, az ellenzék DK-s XVII. kerületi polgármesterjelöltje (j2) és Pikó András (j) az ellenzéki pártok demonstrációján a VIII. kerületi Práter utcában 2019. szeptember 13-án. Az ellenzék közösen állt ki VIII. kerületi polgármesterjelöltjük, Pikó András és törvénytelen adatkezeléssel vádolt kampánycsapata mellett. MTI/Balogh Zoltán Fotó: Balogh Zoltán

Pikó András, Józsefváros balliberális pártok által támogatott „civil” polgármestere a kerületen belüli közétkeztetési feladatok ellátására egy külföldi céggel kíván szerződést kötni, s egyúttal érvénytelennek nyilvánította azt a közétkeztetési szerződést, amely alapján eddig egy magyar cég, a Klassz Menza Kft. végezte el ezt a feladatot.

Pikó önhatalmúlag döntött, ráadásul a napokban az is kiderült, hogy egy nappal korábban megmondta, hogy melyik céggel fog szerződést kötni, mielőtt a beszerzési eljárás végeredménye megszületett volna…

Íme, mint cseppben a tengert láthatjuk, milyen az, amikor balliberális vezető kerül egy önkormányzat élére: valami „egészen különleges” és „megmagyarázhatatlan” módon egy roppant fontos szociális feladat ellátására egy külföldi céget tart a legalkalmasabbnak. Azt az Eurest nevű céget, amelyik – szemben a magyar céggel – eddig még nem is foglalkozott közétkeztetéssel, hanem munkahelyi étkeztetéssel.

Egészen biztos tehát, hogy ez egy roppant észszerű döntés: rábízni egy olyan külföldi cégre a gyermekek, az idősek, a rászorultak étkeztetését, amely még nem foglalkozott ilyen feladattal…

De hát, ahogyan A tanúban Virág elvtárs mondta az éppen rábízott feladathoz abszolút nem értő Pelikán elvtársnak: Menet közben kell megszerezni az önbizalmat.

Viccnek tehát jó ez a döntés, csak sajnos ez egyáltalán nem vicces: a gyermekek, az idősek, a szociális intézmények közétkeztetését nem lehet vabank alapon intézni: vagy bejön, vagy nem. Pikó döntése kőkeményen felveti a hanyag vagy hűtlen kezelés gyanúját.

És persze „egészen biztosan” állíthatjuk, hogy Pikó polgármester ezt a felháborító döntését mindenféle egyéni érdekeltség nélkül, kifejezetten a helyi közösség érdekében hozta meg…

De min is csodálkozunk?

Semmin.

A posztkommunista baloldal, később kiegészülve az SZDSZ-es balliberálisokkal, ezt a gyakorlatot űzi – ha van rá módja persze – immáron a rendszerváltást megelőző évek óta egészen napjainkig. Ha van rá módja – szerencsére mostanában ritkán van erre módja. Pikó azonban, aki a Momentumhoz áll a legközelebb, máris jelzett: ezt tesszük, ha végre visszatérhetünk a hatalomba.

Annak idején még a hatalomban kezdték el az állami cégek külföldiek kezébe adását, s ezzel a nemzeti vagyon kiárusítását a spontán privatizációnak nevezett folyamat során. Akkoriban, 1988–1990 táján olyan szemérmetlen módon, szó szerint bagóért kótyavetyéltek el stratégiailag is fontos állami cégeket, hogy – s most fogódzkodjanak meg! – ez még Bokros Lajosnak is sok volt, aki a Rendszerváltás vakvágányon című tanulmányában 1990-ben arról írt, hogy a privatizációnak az a formája, ami Magyarországon történik, a társadalmi tulajdon elherdálásához vezet, és le kellene állítani.

A spontánnak nevezett privatizáció minden volt, csak nem spontán: a kádári politikai elit, a nómenklatúra tagjai teljes tudatossággal, tervezett módon játszották át a hazai cégeket főként külföldi kezekbe, másfelől állami vállalatvezetők váltak az immáron privatizált cégek menedzsereivé, tulajdonosaivá és vezetőivé. S egyvalami felől ne legyen egy pillanatra sem kétségünk: a kádári gazdasági és politikai elit ekkor alapozta meg nemcsak a saját, de még az unokái jövőjét is. S milyen módszerekkel? Erről a legautentikusabbat, Őszödi Gyurcsány Ferencet idézem (Ferenc testvér helyett immáron így nevezem a hazudozót) a klasszikus beszédének ide is vonatkoztatható részéből: „trükkök százai, amiről nyilvánvalóan nektek nem kell tudni”.

De azért el tudjuk képzelni…

Sajnos az állami vagyon széthordása 1990 után is folytatódott, amit már abból is megérthetünk, hogy az Antall-kormányban a privatizációval foglalkozó Állami Vagyonügynökség ügyvezető igazgatója, majd az Állami Vagyonkezelő Rt. vezérigazgatója az a Csepi Lajos volt, aki a diktatúrában a KISZ KB helyettes osztályvezetőjeként dolgozott, tehát a posztkommunista elit egyik jeles tagja irányította a privatizációt. Kecskére káposztát – hogy egyszerűen fejezzem ki magam.

1994-ben pedig visszatértek a szocialisták a hatalomba, a nemzeti vagyon eladása pedig újult erővel folytatódott Horn Gyula időszakában, majd 2004 után, Gyurcsány „kormányzása” idején már kiterjedt az oktatási, az egészségügyi, a szociális és egyéb más szférákra is.

Így jutunk el Csepi Lajostól Pikó Andrásig…

És már csak az a kérdésünk maradhat, amit Hobo hörgött bele a mikrofonba a Vadászat című, 1984-es kiemelkedő lemezük, Az orgia című számának a végén: Sosem lesz vége?