Bojár Gábor, a radikális baloldalt finanszírozó „vörös báró”

Az Origo részletes, a vállalkozó politikai becsatornázódását részletesen bemutató portrét közölt. Bojár Gábor a Kádár-rendszerben kapott nagyon komoly állami beruházások révén alapozta meg milliárdos vagyonát, az elmúlt években komoly összegekkel támogatta a magyarországi radikális baloldalt. Kezdetben a 2018-as választáson hatalmasat bukó Juhász Pétert támogatta, még nizzai nyaralójában is üdültette. Később a Momentum mellé állt, majd megzsarolta őket, mert a 2018-as választáson a fiatal liberálisok nem álltak be a baloldali összefogásba.

Magyar Nemzet
Forrás: ORIGO.HU2020. 08. 13. 12:44
null
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Bojár cége első komoly megrendelését a Kádár-rendszerben épülő Paksi Atomerőműtől kapta, ahol a csőhálózat háromdimenziós modellezését végezték – számolt be róla az Origo.hu. Egy ekkora – és ilyen biztonsági fokozatú – munkához már a kommunista rendszer legfelső szintjének közelébe kellett tudni férkőzni. A cég budapesti telephelye 1998-ban épült meg Óbudán, az egykori gázgyár romjai körüli rozsdaövezetben, melynek neve Graphisoft Park. Bojár 2007-ben megalapította az Aquincum Institute of Technology (AIT-Budapest) magánegyetemet, 2019-ben vagyonát 31 milliárd forintra becsülték. Bojár rendszerváltás utáni komoly politikai befolyását jól mutatja, hogy 1995-től 2008-ig tagja volt a Richter Gedeon Rt. igazgatóságának, valamint 1998-tól 2005-ig a Soros Alapítvány Kuratóriumának.

A lap kiemelte: Bojár politikai állásfoglalásai általában mindig a jobboldal támadásáról szóltak. 2007-ben például Gyurcsány katasztrofális kormányzásának a csúcsán arra a kérdésre, hogy „tapasztalata szerint mennyire korrupt ez az ország, és lehet-e változtatni a helyzeten?”, azt válaszolta, hogy „akkor fogjuk tudni számon kérni rajtuk (a politikusokon), hogy ne legyenek korruptak, ha mi is hajlandóak leszünk számlát kérni a szerelőtől, akkor is, ha nem tudjuk elszámolni, vagy azt mondani a rendőrnek, hogy jelentsen fel, ha szabálytalankodtunk”. Bojár tehát egészen elképesztő és álságos módon az egyszerű embereket okolta a korrupcióért, Gyurcsány Ferenc és köre helyett.

Behódolva Brüsszel előtt

Annak érdekében, hogy jobban lássuk Bojár baloldali világképét, érdemes egy kicsit visszamenni az időben. A „vörös báró” a Mozgó Világ 2006/10-es számában egy hosszabb tanulmányban vette védelmébe az akkor éppen az őszödi beszéddel lebukó Gyurcsányt, és támadta meg az 1998-2002 közötti, sikeres polgári kormányt – emlékeztet az Origo.hu.

A baloldali nagyvállalkozó akkor azt mondta, hogy az első Orbán-kormány politikájának legnagyobb hibája az volt, hogy ellenezte a privatizációt, támogatta a kis-és középvállalkozásokat, segítette az otthonteremtést és csökkentette az adókat.

Bojár a 2010-es kétharmados jobboldali győzelem után lett a hazai politikai életben igazán aktív. Szinte nem múlt el úgy hónap, hogy ne támadta volna az Orbán-kormány gazdaságpolitikáját. Még akkor is folytatta a támadásokat, amikor Magyarország gazdasági bővülése az unió élvonalába ért. 2016 áprilisában arról beszélt, hogy nagyon rossz irányba tart az ország. Persze megadta a „receptet” is a felemelkedéshez: be kell fejezni Brüsszel bírálatát, közös uniós külpolitika, gazdaságpolitika és hadügyi politika kell, valamint el kell fogadni az illegális migránsok kötelező kvótáját.

Juhász Pétert is nyaraltatta

A „vörös báró” nemcsak támadta az Orbán-kormányt, hanem beszállt a baloldali pártok finanszírozásába is – mutat rá a lap. 2016-ban Bojár a nizzai villájában nyaraltatta Juhász Pétert és feleségét.

A „vörös báró” akkor azt mondta, Juhász Péterrel tíz éve ismerik egymást, a Szeretem Magyarországot Klubból, és jó barátság alakult ki köztük, ezért töltött egy hetet a dél-franciaországi vidéki házukban.

„Mi is reméltük, hogy magánéleti válságán talán segíthet ez„ – magyarázta. „Mi mentünk elé a nizzai reptérre, a Wizz Air fapados járatához, mi vittük ki, együtt töltöttük a hetet, ami neki egy fillérjébe sem került, barátságunkra és jól ismert anyagi helyzetére tekintettel minden költségét mi álltuk” – írta akkor a Juhász nizzai nyaralását leleplező cikkre reagálva Bojár Gábor. Kiderült az is, Bojár egy alapítványon keresztül milliókkal támogatta az agresszivitásáról elhíresült magyarországi politikust, Juhász Pétert.

Bojár 2017-ben egymillió forintot adományozott a Momentumnak.

Akkor azt mondta, kötelességének érezte, hogy segítse a vállalt értékrendjében hozzá közel állónak érzett pártot. A Momentum kezdetektől fogva a radikális baloldal pártja volt Magyarországon. Amikor Fekete-Győrék (akkor még) nem voltak hajlandók összeállni Juhásszal és Gyurcsánnyal, otthagyta őket, és Karácsony Gergelynek, az MSZP akkori miniszterelnök-jelöltjének tanácsadója lett. A „vörös báró” 2018 elején már arról beszélt, hogy a kormány leváltása érdekében az antiszemita Jobbikra is lehet szavazni.

Bukott jóslatok

Bojárnak jóstehetsége nem mondható túl jónak. Még 2017-ben a 24.hu-nak azt mondta, ha 2018-ban a Fidesz megnyeri a választást, akkor 2020-ra nem leszünk tagjai az Európai Uniónak. Bojár arról is elmélkedett, hogy kétharmaddal is nyerhet a baloldal 2018-ban – utóbbi reménye sem igazolódott be.

2019-ben azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy minden eddiginél hangosabban követelte, hogy a baloldal szerveződjön egységbe az európai parlamenti választásra. Azt mondta, hogy a külső migrációt egy szolidáris, összetartó Európai Unióval kellene kezelni, amelynek legfőbb célkitűzése, hogy már májusra egy zászló alá terelje a baloldali pártokat – zárja írását az Origo.hu.

Bojár Gábor 1949-ben született Budapesten. Fizikusi oklevelét 1973-ban szerezte az Eötvös Loránd Tudományegyetemen, majd ezt követően 1981-ig az Eötvös Loránd Geofizikai Intézetben programozóként, a matematikai csoport vezetőjeként dolgozott. Vállalkozói tevékenységét a rendszerváltás előtt, 1982-ben kezdte, amikor Tari István Gáborral megalapította a Graphisoft GMK-t, amely egy CAD-szoftvereket fejlesztő cég. Fő terméke az ArchiCAD, melyet az 1983-as müncheni, majd az 1984-es hannoveri számítástechnikai szakkiállításon mutattak be, és 2016-ra világszerte 80 országban több mint 200 000 felhasználóval rendelkezett.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.